Font resize: Increase SizeDecrease SizeReset font to default

mtzolee web

mtzolee homepage

PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Administrator   
2011. április 16. szombat, 21:59

Megoldás


2009.09.19.

3:30 körül, Anyu testvérének telefonja útján kaptunk hírt arról, hogy Zoli a Dunába esett, és nem találják. 10-15 perc alatt már a helyszínen voltunk. Csak nagy sötétség várt minket. Egy mentő jött az unokatestvéremért, mert a szemtanúja volt az esetnek, és nagyon megviselte. Apu felhívta a 112 segélyhívót, és közel 10 perces beszélgetés után megígérték, hogy reggel kiküldenek búvárokat. Reggel visszamentünk a helyszínre és nem volt semmi mozgás, a VOGUE kinyitott, mintha mi sem történt volna. Apu újra felhívta a 112-t, és kapcsolták a vízi rendőrséget. Ekkor már azt az információt osztották meg velünk, hogy nincs is a rendőrségnek búvára, és hogy mit akarjuk mi búvárokkal kerestetni. És hogy az az eljárás, hogy nézik a vizet és várják hogy felbukkanjon. Még azt az információt kaptuk, hogy akkor lehet sürgetni a szokásos eljárást, ha meg médiáztatjuk. Apu rendőr ismerőse révén megtudta, hogy jelentsük be a XI. kerületi rendőr-kapitányságon, hogy Zoli eltűnt. A XI. kerületi rendőr-kapitányságon azt az információt kaptuk, hogy mivel volt rendőri intézkedés így nem kell bejelentést tennünk. Anyu Bátyja ismerősök révén polgári bejelentéssel el tudta intézni, hogy kijöjjön a tűzoltóság szolárhajója négy búvárral, és keresték Zolit jó egy órán keresztül. Eredménytelenül. A keresést vezető tűzoltóparancsnoktól megtudtuk, amit amúgy is tudtunk, hogy a szolár este is lát, így lehetett volna már az esethez is hívni. A VOGUE-ra kikerültek a mentőövek.


2009.09.20.

Apu reggel újra felhívta a 112-t, már megadták a vízi rendőrség közvetlen számát. A vízi rendőségen azt a tájékoztatást kaptuk, hogy figyelik a vízről a partot, és ha megtalálják Zoli-t értesítenek bennünket. Megadott Apu az azonosításhoz adatokat, mivel a rendőrég még nem kerestek meg minket. Este 21:30 körül a XI. kerületi rendőrkapitányság kiküldött két járőrt adategyeztetésért.


2009.09.21.

Apu felhívta a XIII. kerületi rendőr-kapitányságot 10:00 magasságában, és azt az információt kapta egy hölgytől, hogy hívja 12:00 után, mert most kapta meg a hévégi esetek anyagait. A kért időpontban Apu visszahívta és a vízi rendőrségre irányította. Kiderült, hogy a XIII. kerületi kapitányság is küldött az esethez járőrt, és a vízi rendőrség részéről feljegyzés nem történt az esetről, és mentőt sem hívtak. Anyuval elmentem a Kopaszi gátnál (Lágymányosi öböl) lévő vízi rendőrségre, hogy megtudjuk, hogy mégis hol tart a nyomozás, és hogy megnézhesse Anyu a kihallgatási jegyzőkönyvet. Azt szerettük volna megtudni, Zoli hogy került olyan helyzetbe, hogy beleeshetett a Dunába. A Lágymányosi öböl vízi rendőrségéről átirányítottak minket, a XIII. kerületi Vízi rendészeti rendőr-kapitányságra. Ahol kiderült, hogy a hajó (VOGUE) olyan részére mentek ki levegőzni, ahol a vendégek nem tartózkodhattak volna. Erről ugyan senki nem tájékoztatta Őket. Az ajtó tárva nyitva volt. Mindenki többször kiment erre az állítólagosan elzárt területre. A kihallgatási jegyzőkönyvben is egyértelműen benne volt, hogy a vendégek közül senki nem tudott arról, hogy oda nem lehet kimenni. Zoli erről a részről esett a Dunába, ismeretlen körülmények között. Kiderült, a jegyzőkönyvből, egy lánnyal táncolt, majd kimentek az unokahúga után. Zoli az ajtóban maga elé engedte a táncpartnerét, majd a lány a csobbanásra lett figyelmes. Hátra fordult, és Zoli nem volt mögötte. Rendőrkapitány, akivel tárgyalt Anyu, egy nyomozó jelenlétében, többször is hangoztatta, hogy Zoli egy felnőtt ember, és Anyu mint szülő, ebben az ügyben nem tehet semmit. Próbált abba az irányba terelni minket, hogy nyugodjunk bele ebbe a tragédiába. Megtudtuk, hogy azért nem hívtak minket, mert mi állandóan hívogattuk Őket. Meg hogy a Gellért hegy is van olyan veszélyes mint a VOGUE.


2009.09.22.

Apu telefonon beszélt a XI. kerületi Rendőr-kapitányságról egy hadnaggyal, aki elmondta, a XI. kerület lakcím szerinti illetékességből államigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet, és küldi a nyomozást elrendelő határozatot. Zoli barátai kerestek média kapcsolatot, és az RTL Klub itthon készített riportot, amit este már le is adtak.

1. - Riport a Fókusz-ban


2009.09.23.

Anyut 12:40 magasságában felhívta egy rendőrkapitány, a Batthyányi téren a vízi taxi stégjétől, hogy megtalálták Zolit. Kis idővel később felhívta Anyut a vízi rendőrség kapitányságvezető helyettese, akivel beszéltünk hétfőn, és Ő is értesítette Anyut, hogy a megtalált fiatal férfinél talált iratok alapján, azonosították Zolit. 16:20 magasságában a XI. kerületi kapitányság járőrt küldött, jelezték, hogy Zolit megtalálták. Anyut felhívta egy riporter a Klub Rádiótól, és telefonon keresztül adott interjút.


2009.09.24.

7:35-kor a Klubrádió leadta a tegnap Anyuval készített telefonos interjút. BRFK XI. kerületi rendőrkapitányságáról levélben tájékoztatnak 2009.09.23.-án 12:40 Parlament magasságában megtalálták Zoli-t. A TV2-ből Azurák Csaba telefonált, hogy holnap reggel 7:15-kor lenne egy 8-10 perces műsor, és várja Anyuékat.


2009.09.25.

Anyuék reggel az TV2 Mokka című műsorának adtak interjút.

2. - Családi támogatás hatására interjú a Mokka-ban (2009.09.25.)

 

.

Rendőrség értesített bennünket, hogy nyomozást indítottak Zoli eltűnésével kapcsolatban.

.

Értesített a rendőrség minket, hogy az eljárást megszüntették, mert a Zoli holttestét megtalálták.


.

Kaptunk egy értesítést az V. kerület Rendőr-kapitányság Rendkívüli Halálesetek osztályáról, hogy a vízbe eséssel kapcsolatban idegenkezűségre utaló nyomot nem találtak. *A segítségnyújtás elmulasztását véletlenül sem vizsgálták, nem vizsgálták, hogy volt lehetséges, hogy a vendégek egy elzárt területre jártak ki, és a VOGUE felelősségét ebben az ügyben.*


2009.10.02.

Zoli búcsúztatója


.

Ügyvédhez fordultunk.
*Mert a rendőrség és a VOGUE-val ellentétben, mi nem fogadjuk el, hogy itt senki semmilyen mulasztást nem követett el.*


2009.11.24.

VOGUE megbízott ügyvédje tájékoztatja ügyvédünket, hogy nem tartják magukat felelősnek az üggyel kapcsolatban, ezért ezzel kapcsolatban minden igényt és követelést a leghatározottabban visszautasítanak.


2009.12.??.

Az ügyvéddel történő első megbeszélés után két hónappal, mivel nem történik semmi. Anyu írt az ügyvédnek, amire azt a választ kapta, hogy várja a rendőrségi orvosszakértői jegyzőkönyv másolatát, így nem tudunk előre lépni.


2010.01.14.

Szüleim voltak az ügyvédnél Zoli ügyében. Most végre komolyan veszi a dolgot. Apu elmondta az ügyvéd úrnak, hogy eléggé leiskolázta a VOGUE ügyvédje a levelében. Ügyvédünk említette, hogy a vízi rendőrséggel is beszélni fog, mivel azt állították, hogy Ők rendelték ki a szakértőt három nappal Zoli balesete után, és most kiderült számára, hogy a VOGUE partihajó tulajdonosának a megbízásából ment ki egy szakértő, aki azt a szakértői vizsgálati anyagot adta, amit a rendőrség az ügyvéd úrnak kiadott, mint szakértői vélemény és mintha Ők végeztették volna el. Erre Apu reagált is, hogy végre ott tartunk, amit már az elején is említett az ügyvéd úrnak, hogy ha a rendőrség rendesen végzi a dolgát, akkor most nincs ez az ügy. Eleinte azon az állásponton volt az ügyvéd úr, hogy a rendőrséget nem pereljük/támadjuk. Most a vízi rendőrség - az ügyvéd úr számára is tisztán látható -, mulasztást követett el. Számomra az még nem derült ki, hogy a mulasztás a baleseti eljárásban elkövetett hibákat takarja, vagy a balesetet okozó gondatlan veszélyeztetés elnézése, a VOGUE részére. Az ügyvéd úr megemlítette, hogy nagy lépést tettek előre, azzal hogy kiderítették van a VOGUE-nak biztosítása, és az elmondása alapján szemtelenül nagy összegre, és állítása szerint ez nekünk jó, de arról nincs információja, hogy pontosan mire biztosították. De semleges számunkra az üggyel kapcsolatban. Tán most az ügyvéd úr komolyan gondolja a dolgot, és mivel a másik ügyvéd, Számára sértő magatartást tanúsított, inspirálóan hat az ügyvéd úrra.


2010.02.18.

Anyuék interjút adtak a Blikk-nek.


2010.02.22.

Zoli ügyében előrehaladás mutatkozik. Anyuék múlt hét csütörtöki Blikk-es interjúja után. Cikk a Blikk-ben.
Aput hívták a TV2-től, hogy a Mokkába meghívták az ügyvédünket, és hogy elmennének e Ők is. Természetesen mennek, így holnap lesznek 7:15-kor a Mokkában újra.


2010.02.23.

Anyu és Apu a Mokkában voltak.

3. - Klub rádiós riport hatására, újabb riport a TV2 Mokka című műsorában (2010.02.23.)

Az ügyvéd kezdi komolyan venni az ügyet, vagy még fűti a lendület, amit akkor kapott, mikor a vállalkozónak az ügyvédje leszólta ügyvédi teljesítményét, hogy félvállról veszi az ügyet. És azt állítja a VOGUE, hogy nem követtek el szabálytalanságot.

*Ha számukra az semmi, hogy az alkalmazásukban álló biztonsági Őr megtagadta a segítségnyújtást - és mivel az Ő alkalmazásában áll, így az Ő véleményét képviseli, így nézve a vállalkozás megtagadta a segítségnyújtást -; és szabad utat engedtek a szórakozóknak olyan helyre, ahova még maguk sem mehettek volna ki - amivel a vállalkozás gondatlanságból elkövetett emberéletet veszélyeztető magatartást folyatott -, akkor tényleg nem követtek el semmi hibát. Csak bárkivel megtörténhetett volna, aki szórakozott már a VOGUE partihajón. És mindenki veheti úgy, hogy tiszta szerencse, hogy hazaért, aki oda kiment.*


2010.03.31.

Anyu levelet kapott a BRFK rendkívüli halálesetek osztályától, hogy lezárták a nyomozást (2010.03.25.), és nem találtak semmilyen arra utaló jelet, hogy lett volna idegenkezűség Zoli esetében. Az ügyvéddel telefonos egyeztetés, és elküldtük e-mail-ben, az ügyvédnek a BRFK levelét.

.

Közel három hónap elteltével megjött az első fellebbezésre az elutasító válasz.

.

Újból fellebbeztünk.

.

Újra elutasító választ kaptunk.


2010.06.28.

Szüleim újra az ügyvédünknél.
Eredmény: magánszemélyként teszünk feljelentést a BRFK-n a VOGUE hajóval szembe. Mivel, ahogy az ügyvédünk mondta, így nem kell annyira jogilag alátámasztani az esetet, és nem kell leszednie a fél szekrényt. Este megírtuk, és elküldtük a levelet, az ügyvédnek.


2010.07.01.

Válaszolt az ügyvéd. Eddig a hétfői megállapodás alapján megy az ügy tovább. A válaszlevélben minimális javítással, az volt, amit Apu és Anyu írt.


2010.07.02.

Tegnapi levél feladása postán.


2010.07.09.

Értesítést kaptunk a BRFK-tól, hogy ügyünket továbbították, a BRFK V. kerületi Rendőr-kapitányság Rendkívüli Haláleseti osztályára a szükséges intézkedések megtétele céljából.


2010.09.09.

Értesítést kaptunk a BRFK Bűnügyi Főosztály Életvédelmi osztályától, hogy Zoli halálával kapcsolatban: Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett, gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen a Be.170.§ (1) bekezdése alapján nyomozást rendeltek el 2010.07.20.-án.


2011.01.11.

Írt Anyu egy levelet a rendőrségnek, van e fejlemény.


2011.04.27.

Aput felhívták a BRFK-tól, hogy lezárták a nyomozást, és hétfőn 10 órára lehet menni iratbetekintésre (nyomozati anyag megtekintés).


2011.05.02.

Szüleim mentek a BRFK-hoz, az iratbetekintésre, megnézni mire jutottak 9 hónap alatt. Egy szimpatikus fiatal nyomozó nő vitte a nyomozást. Fogadott egy hajózási szakértőt, aki a rendőrség oldaláról szakértett. Ő is azokat a hiányosságokat találta, amiket mi is felsoroltunk levelünkben. Aztán VOGUE újra felfogadott valakit, aki azt állítja, hogy minden szabályos.

*Csak tudnám, hogy lehet egyszer szabálytalan és egyszer szabályos, amikor elvileg egy hajóról beszélünk. Amire elvileg egyfajta szabályok vonatkoznak, vagy ez nézőpont/értelmezés kérdése.*

A rendőrök szerint a biztonsági kamera felvétele még is használható, ellenben ügyvédünk állításával. Anyuék úgy érzik rendesen feltárta az ügyet a nyomozó nő.

A vádiratot a nyomozó nő az ügyész elé viszi. Így az ügy felkerült az ügyészségre. Az ügyész dönt, hogy mi lesz a folytatás.

Eddig egyedül többre mentünk, mint az ügyvéddel. Ügyvédünk azt akarta, hogy hagyjuk az egészet. Ez volt a vízi rendőrség álláspontja is.

A nyomozó nő említette, hogy ilyen ügyük még nem volt. Most tisztázhatjuk Zolit és bebizonyíthatjuk a VOGUE felelősségét. Mert bármit is művel a vendég, egy biztonságos hajóból egyszerűen nem lehet csak úgy kiesni.

*A VOGUE gondatlan volt, mert a szükséges feltételt megteremtette, hogy Zoli beleessen a Dunába. Bár ez nem volt elégséges, mert állítólag egy hullám dobta meg, akkor a hajót, ami miatt Zoli a Dunába esett. Érdekes hullámok vannak egy csendes folyón.*

Még vannak érdekességek: TV-zett a Tulajdonos ( aki matróz, és ki volt képezve életmentésre ), aztán a biztonsági őr, aki csak annyit tett, hogy mindenkit elküldött.

*De a biztonsági őr egy zseni, mivel mire felment szólni a tulajdonosnak mi történt, már fejben kiszámolta, hogy mennyire lehet a hajótól Zoli. Ha valaki ilyen fejszámoló művész, és áramlástechnikai zseni, mit keres biztonsági őrként egy szórakozóhajón?? Aztán miért nem mondta el a kiérkező vízi rendőröknek, hogy merre keressék Zolit. Ha már tűzoltó nem jött, mert senkinek eszében nem jutott a 112-nél és a vízi rendőségnél hogy kihívják. És még annyit, hogy mért a parton szaladgálva keresték?*


2011.05.05.

Ma kaptuk meg a vizsgálati anyag fénymásolatát, ami az ügyésznek készült. A rendőrség által felfogadott hajózási szakember hosszan leírja, milyen szabálytalanságok, és mulasztások történtek. A nyomozó mondta, ahogy visszakapja az anyagot vagy tud valamit az ügyről, azonnal hív minket.


2011.05.09.

Hamarosan felmondjuk a megbízást az ügyvédünknek, mert van egy kiszemelt ügyvédi iroda.

*Az ügyvédünkkel csak toporgunk.*


2011.05.23.

Szüleim elmentek az ügyvédünkhöz, és visszavonták a megbízást.

Este Anyu írt egy másik ügyvédi irodának, akiket régebbről ismertünk.


2011.06.08.

Anyu felhívta az Ügyvédi irodát, de nem tudott egy ügyvéddel sem beszélni, és azt ígérték, hogy visszahívják.


2011.06.09.

Anyut nem hívták az ügyvédek. Tán holnap. Valahogy nagyon lassan mennek az események, csak toporgunk.


2011.06.10.

Ma jelentkezett egy fiatal ügyvéd az ügyvédi irodától. Anyuval megegyezett, hogy kedden telefonál, és időpontot egyeztetnek.


2011.06.14.

Kedd. Az ügyvéd nem telefonált.

*Ez is jól kezdődik. Remélem holnap már fog telefonálni. Jó lenne már egy korrekt ügyvéd.*


2011.06.16.

Anyu felhívta az ügyvédet. Az ügyvéd többször elnézést kért, mert nagyon el volt havazva, a héten, és hiába volt a cetli a naptárán, hogy kedden fel kell hívnia Anyut, még is elmaradt, és megbeszéltek egy jövőhét szerdai találkozót.

*Lehet végre elindulunk a megoldás felé.*


2011.06.22.

Ma volt Anyu az új ügyvédnél.
Az ügyvédet megbíztuk, az ügy jogi intézésével. Átvette az ügyvéd, az ügy iratait, és időt kért az áttekintésre.
Ügy átnézése után felveszi a kapcsolatot az ügyészséggel. Ha végzett jelentkezik.

*Anyunak szimpatikusnak tűnt a hozzáállása.*


2011.08.01.

Írt a Budapesti V. és XIII. kerületi Ügyészség, hogy halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt, elrendelte az ügyész a nyomozás továbbfolytatását.
Az ügyvéd csütörtökön jön vissza a nyaralásából, így utána tudjuk vele megbeszélni a fejleményt.


2011.11.25.

Telefonált a nyomozó nő a BRFK-ról, hogy befejezte a továbbnyomozást.
Jövőhéten mehetünk megtekinteni, az új ügyiratot, amit bead, az ügyészségre és tárgyalást ajánl. A vádiratban már az üzemeltető is szerepel, nem csak a tulajdonos.


2011.12.02.

Anyuék ma elhozták a ügyészségre előkészített anyagot a BRFK-ról, és ezek után benyújtotta a nyomozó a dokumentumot.


2011.12.11.?

Ügyészség levélben értesítést adott az ügy tovább vizsgálatáról.
Anyu felhívta az ügyvédet, de nem tudta elérni.


2011.12.12.

Ma jelentkezett az ügyvéd, és nem érti Őt miért nem tájékoztatta az ügyészség.

*Ez valóban meglepő, mert az előző ügyészségi felterjesztésről tájékoztatták.*

*A nyomozóval és az ügyvéddel arra jutottunk, várjuk az ügyészség döntését.*


2012.02.09.

Anyu írt az ügyvédnek, hogy már eltelt 60 nap, és mi vagy Ő érdeklődik az ügyészségnél, a fejleményekről.


2012.03.19.

Anyu felhívta a nyomozó nőt, aki vitte a nyomozást, mert semmi hír az ügyészség részéről, és az ügyvéd sem jelentkezik.
A nyomozó nő készséges volt, és megadta Anyunak, hogy a V. és XIII. kerületi ügyészséget kell hívnia az ügyben.
Az ügyészség azt a tájékoztatást adta, hogy bűnügyi nyomozás alatt az ügy, így személyesen lehet csak érdeklődni.
Ma lehetett 14:00 - 16:00-ig. Anyu bement személyesen. Hosszas hercehurca, és bosszankodás után, azt tudta meg Anyu, hogy az ügyésznél van még mindig az ügy, és 30 nap múlva kell végleg döntésre jutnia az ügyésznek, mert maximálisan 120 nap áll rendelkezésére.


2012.05.18.

Anyu felhívta reggel az ügyészséget, hogy hol áll az ügy, mert már 30 helyett 60 nap telt el, és semmi hír.
Egy segítőkész fiatal srác, az eddigi tapasztalattal ellentétben, most adott telefonon tájékoztatást.
Mégpedig, hogy 2012.05.14.-én átküldték az ügyet a Pesti Központi Kerületi Bíróságra.
Anyu felhívta a bíróságot, és ott azt a tájékoztatást adták, hogy vagy ősszel, vagy jövőre fogják tárgyalni az ügyet, és mivel emberéletről van szó, így komolyabban veszik.

*Miért nem tud az ügyészség levélben tájékoztatni minket, oly egyszerűen, hogy átvettük az ügyet ekkor, meghosszabbítottuk az eljárást ekkor ennyivel. Lehet így túl emberinek tűnnének.*



2012.05.21.

Anyu felhívta az ügyvédet, a pénteki ügyészségi és bírósági intézkedéssel kapcsolatban. Még nem kapott se az ügyvéd se mi hivatalos levelet arról, hogy átadta az ügyészség az ügyet a bíróságra, de szerdán megy az ügyvéd, a bírósára.


2012.06.04.

Anyu felhívta az ügyvédet és megtudtuk, hogy a megállapodás szerint szerdán felvette a bírósággal a kapcsolatot. 05.23.-án már a Bírónál volt az ügy, Így írásban kellett kérvényeznie a bíróságra beadott ügyirat másolatát, amit két hét alatt teljesítenek.


2012.06.27.

Anyu felhívta az Ügyvédet, de nem vette fel a telefont.


2012.06.28.

Ügyvéd írt: Az ügyészség fegyházat próbaidőre felfüggesztve és közmunkát ajánl. Büntető pert nem, de polgári pert lehet indítani. Büntető pert azért nem, mert azt az állam indított.

*Ez ám a büntetés: felfüggesztett.*


2012.07.02.

Írt az Ügyvéd: Hétfőn (2012.07.09.) 15 órakor megbeszélés.


2012.07.06.

Írt az Ügyvéd, hogy Hétfő helyett lehetne-e szerdán a megbeszélés


2012.07.07.

Egyeztetve lett az Ügyvéddel a szerdai (2012.07.11.) megbeszélés 15 órára.


2012.07.11.

A számunkra gyengének ítélt ügyészségi indítvány hatására levelet írunk a Bíróságnak, a Vogue ügyvédjének, és esetleg az önkormányzatnak.


2012.08.06.

Felhívtuk a bíróságot és megtudtuk, hogy szeptember környékén érdeklődhetünk a tárgyalás idejéről.


2012.08.10.

Végül a Vogue-nak, a bíróságnak, és az ügyészségnek írtunk levelet, amely tervezetét mára megírta az Ügyvéd. Erre értékeltük a helyzetet és arra jutottunk, hogy fogjuk perbe a vállalkozást, így ezt megírtuk az Ügyvédnek, az ügyészségnek és a Vogue-nak írandó levélhez kiegészítésként, kísérő levélnek.


2012.08.12.

Válaszoltunk az ügyvédnek.


2012.08.13.

Az ügyvéd túlzásnak érzi az igényünket, hogy büntessék meg rendesen. Azt ajánlja maradjunk a bírói gyakorlatnál. És hogy ne rettentsük el. Ezt nem értettük és meg is kérdeztük az ügyvédtől, hogy gondolta, de kikerülte a választ.

* A bírói gyakorlat nagyjából egy dádá: ha még egyszer megtudom, hogy rossz fát tettél a tűzre, akkor meg foglak büntetni. Milyen már, hogy ne rettentsük el. Mi más lenne a cél?? Kit ne rettentsünk el?? Mi lesz magas?? simogassuk is meg?? Ezek szerint, azt aki foglalkozás körében elkövetett halált okozó gondatlan veszélyeztetést követ el, azt meg sem kell büntetni, mert foglalkozás körében, azaz egy vállalkozás érdekében követte el? Ha ez belefér a vállalkozással szembeni munkavállalói lojalitásba, akkor zárassuk be inkább a vállalkozást. De ez is biztos túl sok lenne egy emberéletért. Alapjában nem értem miért várják el azt, hogy lépjek át azon a tényen, hogy elvesztettem egy törvényellenesen működő vállalkozás miatta Bátyámat. De legalábbis ne akarjam megbüntetni ezért a vállalkozást.*


2012.08.21.

Egyeztetést kezdeményeztünk újra az Ügyvédünkkel, jövő hét keddre. Bár szabadságon volt az Ügyvéd, de visszajelzett, hogy számára a szerda lenne jó.


2012.08.23.

Felvettük a kapcsolatot az Igazságügyi orvosszakértői intézettel Zoli jegyzőkönyvével kapcsolatban. A hölgy, akivel egyeztettünk, nagyon rendes volt, és elmagyarázta, hogy fulladás ellenére, hogy lehet záraz tüdő. És hogy tudták megállapítani, hogy nincs idegenkezűségre utaló jel.

* Jó, hogy egyeztettünk, mert így legalább tisztábban látunk.*


2012.08.27.

Ma egyeztettük az Ügyvéddel, hogy végül holnap találkozunk.


2012.08.28.

Végül az ügyészségnek írunk, hogy nem vagyunk megelégedve a felterjesztésükkel, amiben fogházbüntetést próbaidőre felfüggesztve ajánl az elsőrendű vádlottnak és közérdekű munkát a másodrendű vádlottnak.


2012.08.30.

Ügyvéddel egyeztetés mit írunk az ügyészségnek, és a Vogue-nak.


2012.08.31.

Meglepő, hogy utolsó levelünk után nem jön visszajelzés az Ügyvédtől.


2012.09.04.

Újra írt az Ügyvéd, alakulnak a levelek.


2012.09.05.

Végre készek a levelek. 15 nap múlva jöhet a válasz.


2012.10.02.

Három éve, hogy búcsút vettünk Zolitól, és ma írt az ügyvéd, hogy válaszolt a Vogue ügyvédje a megkeresésünkre. Amiben magukat vétlennek állítják be, a rendőrségi szakértő anyagát, meg nem tekintik bizonyítékként felhozható anyagnak.
Ez alapján arra jutottunk az ügyvéddel egyeztetve, hogy polgári bíróságra visszük az ügyet.

* A Vogue az ügyészséget egyszerűen leírta. Mert az ügyészség, a rendőrségi szakértő által összeállított vizsgálati anyag alapján indított eljárást a Vogue ellen.  Eljutottunk oda, hogy egy x-edik vállalkozó nagyjából semmisnek tekinti, az állam képviseletében eljáró ügyészség vádiratát. Elkezdte eltenni a befőtt a nagymamát.
Lehet csak nekem furcsa, hogy a büntető bíróság csak ül az ügyön. Az előterjesztésükben sem látható a határozott elmarasztalás, felelősségre vonási szándék az ügyben. Így mielőtt még következmények nélkül zárulna az ügy, még próbálhatunk valamit tenni polgári bíróságon Zoli alapvető emberi jogaiban tett sérelem jogi tisztázása érdekében. Ha már egyszer jogállamban élünk. Bár eddig csak annyiból áll a jogállam, hogy jogod van bűnt elkövetni, és elvileg van jogod ezt megakadályozni, vagy sérelmedet tisztázni (következményekkel élni az elkövető felé). *


2012.10.05.

Az Ügyvéddel újabb levélváltás. Elindítjuk a polgári pert, mert a Bíróság láthatóan nem akarja elmarasztalni a Vogue-t.


2012.10.08.

Újra felhívtuk a Bíróságot, és továbbra sincs kitűzve a tárgyalás időpontja. Erre már megkérdeztük, hogy lehet e valamit tenni, mert már 5 hónapja van a Bírónál az ügy, és semmi sem történik. Azt a választ kaptuk, hogy meg lehet sürgetni.

Írtunk az Ügyvédnek, a Bírósági fejleményekkel kapcsolatban. Az ügyvéd támogatta a Bíróságnak történő levélírást.


2012.10.09.

Megírtuk a levelet a Bíróságnak, majd egyeztetett az ügyvéddel. Az Ügyvéd egy sorral egészítette ki: levélben kérünk tájékoztatást.


2012.10.10.

A Bíróságnak elküldtük postán a sürgető levelet.


2012.10.26.

Bíróság válaszolt a sürgető levelünkre:
"Bíróságunkon igen nagy számú olyan büntetőügy van folyamatban, melyben jogszabály írja elő a bíróság számára a soron kívüli eljárást.
Ilyen körülmények között a bíráknak a soron kívüliséggel nem érintett ügyeikben a tárgyalást az érkezés sorrendjében kell kitűzniük és a soron kívüliség igazgatási elrendelésére csak igen kivételes esetben kerülhet sor, hiszen az sérti a korábban érkezett ügyekben érintetteknek az eljárás mielőbbi lefolytatásához fűződő érdekeit.
Erre tekintettel a tárgyalásra várhatóan 2013. második felében kerül sor."
*A jogszabály által előírt elsőbbség nem sérti a korábban érkezett ügyekben érintettek érdekeit, főképpen, hogy mindig jöhet sürgős ügy, és így folyamatosan csúszik az ügyeik intézése. :)

Egy kicsit utánajártam mi alapján lesz valami soron kívüli:
1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról
2. §5 (1) A bíróságnak az a feladata, hogy - összhangban az 1. §-ban foglaltakkal - a feleknek a jogviták elbírálásához, a perek tisztességes lefolytatásához és ésszerű időn belül történő befejezéséhez való jogát érvényesítse.
* 2010.07.02.-én magánszemélyként tettünk feljelentést, és 2012.05.14.-én átküldték az ügyet a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. Jelen állapot szerint jó esetben 2013 második felében lehet kitűzve az első tárgyalás. Ezek szerint ésszerű időn belüli, hogy egy haláleset bírósági tisztázása 1-1,5 évig húzódik. Ez aztán a kifárasztásosdi. Remélem a végén választ kapok arra, hogy mi a céljuk. Eddig arra jutottam, hogy a társadalmat jelképező igazságszolgáltatási rendszernek nem érdeke, hogy egy haláleset tisztázva legyen, ami egy szórakozóhely gondatlanságából következett be. Remélem ezt megcáfolják.

14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet a bírósági ügyvitel szabályairól
33. § (1) Az ügy soron kívüli intézése alapulhat
a) jogszabály rendelkezésén,
b)39 az OBH elnökének határozatán,
c) a bíróság elnökének a rendelkezésén.
(2) A bíróság elnöke a soron kívüli eljárást az ügyfél kérelmére írásban elrendelheti.
33/B. §42 (1) A bíróság elnöke - külön kérelem nélkül - hivatalból az ügy soron kívüli intézését rendelheti el, különösen akkor, ha:
a) ahhoz kiemelkedően fontos társadalmi, igazságügyi, illetve közérdek fűződik;
b) az ügy tárgya az állampolgárok széles körét érintő kérdés;
c) a gyermekek jogait, illetve kiskorú ügyfél fontos érdekét érinti az ügy (pl. gyermek jogállása, gyermek elhelyezése, gyermekkel való kapcsolattartás, apaság megállapítása).

2012. évi CXI. törvény a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról
1. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény módosítása
7. § (1) A Bszi. 103. § (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
?(2a) Az OBT a statisztikai adatgyűjtés, az ügyelosztás és a munkatehermérés területén
a) kivételesen indokolt esetben elrendelheti a társadalom széles körét érintő vagy a közérdek szempontjából kiemelkedő jelentőségű ügyek soron kívüli intézését,
b) meghatározza az eljáró bíróság kijelölésénél figyelembe veendő elveket az OBH elnökének azon jogköre vonatkozásában, amely szerint az ügyek ésszerű időn belül való elbírálása érdekében az eljáró bíróság helyett másik bíróságot jelöl ki az eljárásra.?

*Itt csak annyi az érdekes, hogy ezek szerint nem a társadalom széles körét érintő vagy a közérdek szempontjából kiemelkedő jelentőségű ügy, ha valaki egy szórakozóhelyen veszti életét, a szórakozóhely általános működésének következtében. Pedig jelen társadalmunk jelentős része, sűrűn jár szórakozni, és elterjedt szórakozási helyszín a hajó, és állóhajó.


2012.10.27.

Reggel írtunk az ügyvédnek, hogy mikorra várható a polgári per beadványának tervezete, és délutánra már kaptunk is választ, hogy jövőhéten még átnézi.
A Vogue-t mint vállalkozást lehetne elmarasztalni, mert a tulajdonosok úgy is bebújnak a vállalkozás mögé, és mint ahogy mondták, Ők semmiről sem tehetnek. Aztán a szociális helyzetükre is hivatkoztak már.

* Érdekes lenne, ha egy ilyen helyzetben a szociális helyzetre való hivatkozással felmentést lehetne kapni, mert akkor a szociális helyzet mindent visz.


2012.10.28.

Írtunk az ügyvédnek, hogy a Vogue-t mint vállalkozást is pereljük, mivel a tulajdonosok úgy is kibújnak a felelősségre vonás alól. Az egyik már jött a családi állapotával.


2012.10.29.

Felmerült újra az ügyvédcsere, mert nem úgy intézi a dolgokat az ügyvéd, mint ahogy elvárjuk: mindig mi írunk rá, szinte mi írjuk meg a beadványokat, mi mondjuk, mit tegyünk, és összességében számunkra nem kedvezően reagál a leveleinkre, mert le akar minket beszélni a pereskedésről, és hogy ki akarjuk vívni az igazságunkat.


2012.11.12.

Írtunk az ügyvédnek.


2012.11.21.

Válaszolt az ügyvéd, és újra megküldte beadvány tervezetünket, amit újra javítottunk, és kaptunk mellé nyomtatványokat, a bírósági illeték halasztott befizetésére irányuló kérelemhez. Válaszoltunk is a levélre.

* A nyomtatványok átolvasásánál, hamar rájöttünk, hogy minden olyan adatot kérnek, ami nem hogy az ügyhöz nem tartozik (teljes vagyoni helyzetünk, és rokoni kapcsolatok, ennek vagyoni vonatkozása, ami tán részletesebb, mint egy vagyonnyilatkozat), de semmi közük hozzá, és arra sincs semmi biztosíték, hogy nem jut a Vogue birtokába, mert ha hozzácsatolják az ügyhöz, mint kérelmünket, attól kezdve szabad a pálya. Na meg egy szép 22-es csapdáját és remekül bemutat: aki annyira szegény, hogy kap annak úgy sincs annyi pénze elvileg, ha tisztességes, hogy elindítsa a pert. Szóval aki pereskedik és a nyomtatványokat hitelesen úgy tölti ki hogy még kap is kedvezményt, az csal, mondjuk egy helyen tuti, a NAV felé lejelentett jövedelménél. A család vagyonával nem tud mit csalni, mert mind hozzátartozójának kéri a teljes vagyoni hátterét. Röviden nem kispályások, és ez minden csak azért, hogy haladékot kapjon az illeték megfizetése alól, mert ki kell fizetni. Viszont nincs arányban az esetleges későbbi megfizetés, vagy ha nyerünk, akkor nem mi fizetjük, és az haa megadott adatok sérülnek, és olyan személyek ismerik meg, akik ezzel visszaélnek, mert annak beláthatatlan következményei lehetnek. Ilyen szintű adatbázis nincs sehol összekötve, amiből ilyen szintű lehívást lehetne készíteni. Így aki ebbe belefut, az megnézheti magát. És a gyönyörű az egészben, hogy mind ezt az Államot képviselő bíróság kéri. Így ezt az örömöt nem adtuk, meg hogy csócsálgathassanak, hogy mit pereskedünk Bátyám jogaiért, ha nem halunk éhen. Mert csodálatos társadalmunk itt tart.


2012.11.23.

Az ügyvédünk válaszolt is, hogy küldi a javított példányt. Kinyomtattuk a nyomtatványokat, ami összességében, mint egy vagyonnyilatkozat. Hétfőn kiderítjük, hogy mire ez a sok adatkérés, mi a költségmentesség, és mennyire van értelme.


2012.11.26.

Ügyvéddel egyeztetés: nem töltjük ki a nyomtatványokat (csak az időt húzza), a következő találkozás napja 2012.12.05.


2012.12.05.

Ügyvédnél megbeszélés, és aláírtuk a beadványunkat.


2012.12.07.

Ügyvéddel újabb egyeztetés, az illeték teljesítéséről.


2012.12.11.

Ügyvéd feladta a beterjesztésünk.


2012.12.14.

Ügyvéddel egyeztetés, mert az általa felvázoltak alapján átutalt illetéket a NAV nem tudja kezelni, és erről értesített a NAV Informatikai intézete, levélben.


2012.12.17.

Sikerült a NAV-val rendezni a helyzetet, és erről az Ügyvédet is értesítettük.


2013.01.07.

Levél jött a Fővárosi törvényszékről 2013.05.21.-én tárgyalás. Írt az Ügyvéd, hogy Ő is kapott levelet.


2013.02.20.

Írt az ügyvéd, hogy reagált a beadványunkra a Vogue, és már postára is adta részünkre.


2013.02.22.

Vogue válaszát megkaptuk, tartalmas csomag.

* Újra egy kimerítően hosszú levelet írtak. Tuti a kifárasztásra mennek. Vagy külön bulinak tartják, a minimum 10 oldalas beadványokat. Viszont jó is van abban, hogy ennyit írnak, mert kiismerhetőek, és egyre több a támadási felületük, mivel bár igaz, hogy el lehet veszni a leveleidben, mert regényeket írnak, ismételgetnek, és sokszor összefüggéstelen csapongás az egész, de amit leírna, azért elvileg felelősséggel tartoznak, viszont összerakva az írásukat tele van ellentmondással, és még az Ő és tanúik vallomásaival sem egyezik.


2013.02.24.

Reagáltunk a Vogue válaszára, az Ügyvédnek, amiben a fő álláspontja a Vogue-nak, hogy Ők nem hibáztak semmit, mert betartottak minden előírást.

* De hogy lehet: ha betartottak minden előírást, akkor miért írt még a saját hajózási szakértűjük, és az NKH is, hosszas listát arról, hogy az úszóművön mit kell javítani.


2013.02.25.

Válaszolt az ügyvéd, és jövő hét szerdán várhatóan egyeztetünk.


2013.03.05.

Ügyvéd beteg lett, így a találka tolva egy héttel.


2013.03.07.

Az Ügyvéddel jövő héten szerdán 16:00-kor lesz a találka.


2013.03.13.

Ügyvéddel egyeztetés a beadványról.


2013.04.10.

Anyu felhívta a Bíróságot, de még mindig nincs kitűzve a tárgyalás időpontja.


2013.04.12.

Anyu egyeztetett az Ügyvéddel és megkaptuk a beadvány végleges változatát, ami első olvasatra jól sikerült.


2013.04.14.

Az Ügyvéd által készített beadványt megfelelőnek találtuk, de még írtunk hozzá, és megküldtük az Ügyvédnek.


2013.04.16.

A javított változatot megkaptuk, és megfelelőnek találtuk. Rákérdeztünk, hogy a West-Balkán eset mennyivel másabb, mint Zoli balesete.


2013.04.17.

Az Ügyvéddel egyeztettük, hogy a büntető perben és a polgári perben is Ő képviseli minket, illetve Zolit. De mellette még az állam oldaláról kinevezett Ügyész is képviselni fogja Zolit.
A West-Balkánban bekövetkezett baleset annyival másabb, hogy több a sértett, és hogy a média ezért felkapta.
Ügyvédünk az alábbi tanácsot adta: türelemmel kell várnunk, és jön az igazság pillanata.

* Ja türelemmel, olyan határtalan félére gondolhatott, mert már közel 2,5 éve történt, és még csak levelezés megy a Vogue ügyvédjével, és várjuk, hogy legyen tárgyalás. És ha mi nem kavarunk, akkor a rendőrség hivatalból igazán nem tett volna semmit. És alapjában a West-Balkán és Zoli balesete között nincs különbség. Csak mivel oda rögtön kivonult a média, mert tömegesen kivonultak a rendőrök így be lett zárva, mert megijedt a politika, hogy be fog zavarni a terveikbe. De azt is alapjában csak sok ember a saját javára akarta felhasználni, és nem egy értékes társadalmi rend kialakulása érdekében történtek lépések.


2013.05.16.

Ügyvédnél egyeztetés az első polgári tárgyalás előtt. A büntető perben még mindig nincs időpont.
Kiderült, hogy a Vogue megküldte a válaszát, egy vaskos anyag formájában, amit 21.-éig nem lehet érdemben megválaszolni.

* Ez a taktika, hogy a tárgyalás előtt 5 nappal válaszol, és még nagy anyagot is küld, mert így mi fogunk reagálni az általa készített anyagra a tárgyaláson, amire Ő nem tud felkészülni. Így mi kerülünk lépés előnybe. Kivéve, ha ez csak szimpla elterelés, hogy Ő tárgyalni akar, de közben majd a tárgyaláson függetlenül a kérdésektől és a körülményektől mondani fogja a saját elképzelését, megvezetve a Bíróságot. Amire van esély, mert a válaszaink semmit sem érnek, mindig ugyan azt a szöveget írják, különféle formában és sorrendben. Csak mindig kiemelik, hogy Ők természetesen nem hibásak. Már szinte komédiát űzve egy halálos kimenetelül balesetből. Bár az Ügyvédünk is fura, mert azt mondta, hogy ne nézzük meg a Vogue válaszát a tárgyalás előtt. Lehet tudja mi várható, vagy csak pusztán aggódik, hogy ott válaszolnánk.


2013.05.21.

Polgári tárgyalás 1. napja: találkoztunk a Vogue tulajdonosával, fenntartójával, és Mag Gusztáv ügyvéddel. Ma csak minket hallgattak meg. Ha minden igaz, akkor több ilyen meghallgatás nem lesz.
A következő tárgyalási nap 2013.11.19.-én lesz, és ekkor lesz meghallgatva a Vogue tulajdonosa, és a fenntartója. Ezt követően a tanúk lesznek meghallgatva, de ez már 2014. elejére várható.

* Ez a nap nem úgy alakult, ahogy vártam. Ezt a meghallgatást kihagytam volna. Az a lényeg, hogy a Vogue mit tett, és mi lett a következménye. És a következménye az, hogy Zolit elvesztettük. A mi érzéseink, helyzetünk, és jövőnk a hatása.


2013.05.29.

Ügyvédtől megkaptuk a bírósági jegyzőkönyvet, és kérte, hogy válaszoljuk meg. Amit a tárgyalás előtt nem akart, hogy megtegyünk.


2013.05.30.

Válaszoltunk a Vogue levelére, amiben azért nem tartja magát bűnösnek a Vogue, mert Zoli kiesett a hajóról, és ettől kezdve nem az Ő vendégük, semmi közük hozzá, így felelősséggel sem tartoznak érte. Eddig még az volt az álláspontjuk, hogy nem követtek el szabálytalanságot, de már azzal védekeznek, hogy semmi közük az esethez.

*Így ha valaki kiesik egy hajóról, akkor nem felel érte senki, és az Ő hibája főképpen úgy járt, mert segíteni sem kell részére a túlélésben, a társadalom egyszerűen lemond róla, miért nem vigyázott magára. De ha valaki előre megfontoltan át akar kelni egy főforgalmú úton nem a kijelölt átkelőn és szabad jelzésre nélkül, akkor mindenki, mint egy hímes tojásra vigyáz, mert ha elütik, akkor az autós lesz a hibás, mert nem a megfelelő sebességgel és előretekintéssel vezetett. De ha rajtad kívül álló ok miatt baleset ért, vagy rosszul leszel egy szórakozóhelyen, akkor úgy jártál, és csak tőled függ hogy túléled vagy sem, mert a társadalmat nem érdekled. Az meg egy régi taktika, amit a Vogue elővett, hogy a baleset körülményeit távol helyezi magától, így taktikázva, hogy Ő ne lehet vétkes. De ez jelen esetben csak Bíróság megtévesztése, mert a baleset az úszóművön történt, hogy kiesett róla.


2013.06.23.

Az ügyvéddel véglegesítve a választervezetünk.


2013.06.24.

Kis fennakadás: az ügyvéd jelezte, hogy a levelezőjükben hiba történt, és küldjük el újra a választervezetünket.


2013.08.13.

Ügyvéd értesített minket, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2013.10.09.-ére írta ki a büntetőperben az első tárgyalási napot.


2013.10.09.

A büntetőper első tárgyalási napja.
A mai tárgyalás, ügyvédünk hatására egészen jól alakult. A kirendelt ügyész, akinek Bátyám jogainak védelme a feladata, most inkább csendes társ volt, a sértetti oldalon, nem aktív résztvevő. A tulajdonosok továbbra is állítják, hogy Ők nem vétkesek, szabályosan jártak el. És azt is megtudhattuk, hogy ha ma történne hasonló eset, az sem végződne másképpen, mert mindent hasonlóképpen tenne a matróz.
Köszönöm a támogatást, a következő tárgyalási nap 2014.01.09.-ére lett kitűzve.


2013.10.24.

Válaszolt újra a Vogue.


2013.10.27.

Megírtuk a választervezetünket. Megemlítettük az ügyvédnek, hogy normális-e, hogy a bírósági tárgyalások között levelezgetünk.


2013.10.30.

Ügyvéd néhány nap múlva elkészíti a válaszunk alapján a végleges változatot.
Állítólag ez a levelezgetés a szokásos eljárás.

*Ez nagyjából a kifárasztásnak megfelelő, hogy bíróságon kívül levelezgetnek az peres felek egymással az ügyvédek felügyelete alatt. Így a tárgyalási napok között is van fix bevétele az ügyvédeknek, a peres felek sem tétlenkednek, mert folyamatos a levélváltás, és még a peranyag is folyamatosan bővül, mert minden levélváltásról kap másolatot a bíróság.


2013.11.13.

Ügyvéd megírta a választervezetünk alapján a válaszunkat, de még alakítottunk rajta.


2013.11.14.

Az ügyvéd újra megküldte a változtatott verziót, így a Vogue-nak küldendő válasz véglegesítve, és elküldve.


2013.11.19.

A Polgári per 2. tárgyalási napja: a Vogue tulajdonosa össze-vissza kamuzott mindenről. 5 perccel a baleset után tudta meg mi történt, és akkor sem teljesen, mert puhítani akartak a tényekről a beosztottak. De azt tudta a tulajdonos, hogy Zoli a viselkedett. Aztán lazán lemondott Zoliról, mikor megtudta, hogy a Dunába esett. Továbbiakban rommá szövegelte magát mindenről, ami eszébe jutott, a hajó teljes élettörténetét elmesélte, az átalakításokat, és hogy mennyire betartják a hazai törvényeket, és hogy külföldön is bejegyeztethették volna a hajót, de az itthoni törvényeket akarják betartani, mert itt működtetik a vállalkozásukat. Aztán elmesélte, hogy mennyire nincs értelme a csónak használatának, hogy balesetveszélyes a mentőcsónak használata, és hogy sötétben értelmetlen megkezdeni a mentést, mert nem látnak semmit.
Az bírónő csak a tárgyalás elején tett fel néhány kérdést, és a továbbiakban csak jegyzetelt, amit folyamatosan beszélt a tulajdonos. Hoztak magukkal egy tolmácsot is, akiről kiderült, hogy baráti viszonyban lehetnek a Vogue tulajdonosai, mert többször tegeződtek, és a tárgyalás után megvárta Őket a folyosón.


2014.01.02.

A büntetőper 2. tárgyalási napja előtt írtunk az ügyvédnek, hogy mi az elképzelésünk.


2014.01.09. - A büntetőper második tárgyalási napja:

Az első olyan tárgyalási nap, amikor a tanúk lettek meghallgatva. Most már az ügyész is aktivizálta magát, és a Bírónő megforgatta a Vogue tanúit, akik elsőre arra akartak hivatkozni, hogy: "túl rég történt, és már nem emlékeznek semmire", amire egyszerű válasz érkezett a Bírónőtől: "próbálják megerőltetni magukat". Ez után kiderült még is csak emlékeznek, és időnként meglepő részletességgel (tán csak pillanatnyi amnéziájuk lehetett). De látszott, hogy mennyire nem érdekli Őket mi történt, a hatását meg szinte fel sem fogják. Még jelen volt a Vogue oldaláról: hajózási szakértő, tűzvédelmi tervet készítő, és egy orvos szakértő. De valamiért a Vogue biztonsági kamerájának felvétele nem került elő - ami állítólag idő múltával törlődött, és még a rendőrségnek sincs belőle másolata -, csak hivatkoztak rá. Állítólag nem látszik rajta semmi, bár többször felhozták a Vogue szemtanúi a saját védelmükre (a néma felvételnél, arra hivatkoztak miről beszélgettek), így meglepő, hogy miért nem tartották meg.
Mi tanúnk határozottan, és részletesen felelevenítette az eseményeket, ami erősen hozzájárult, hogy kialakuljon a teljes kép a történtekről.


2014.03.11. - Büntetőper harmadik tárgyalási nap:

A mai tárgyalás erősen kezdett: a Vogue ügyvédje megkérdőjelezte a hajózási szakértő, szakértői mivoltát, aztán már csak folytatta azzal, hogy kihozta: a matróz felelőssége csak a hajón tartózkodókra terjed ki, és Zoli nem tartózkodott a hajón. És még azt is ki akarta mondatni a szakértővel, hogy biztonságos volt az a rész, de ez nem jött össze, mert a Szakértő csak annyit mondott, ha biztonságos lenne, nem esett volna ki egy ember. Ez után jött a Vogue, akkori ügyvezetője, aki mint tudjuk TV-zett, aztán állítólag 5 perc alatt reagált az eset bekövetkezte után, de mire lejött addigra kijöttek a vizirendörök, ami csak azért érdekes, mert 15 perc alatt tudnak a Vogue-hoz kiszállni a vizirendőrök. De hogy mindig mutassanak valami újat, most azzal jöttek elő a pultosnő vallomásánál, hogy Zoli nem látott a szemüvege nélkül, és letette az asztalra mielőtt kiment. A Vogue mostani tanúi az előző tanúkkal ellentétben már annyira emlékeztek az eseményekre, hogy már olyat is mondtak, ami tán meg sem történt. Nagyon bíznak abban, hogy valóban nincs a biztonsági kamera felvételéből másolat. Végül a mi tanúnk elmondása alapján, a baleset valószínűleg az első kikötőbanknál következhetett be. Továbbá kiderült, hogy mikor kimentek, ki kellett kerülni egy férfit, aki a kikötőbakon ült, és egy polcot, az amúgy is szűk járdán. A Bírónőt és az Ügyészt sajnos továbbra sem lehet aktívnak mondani. A Vogue ügyvédje bár keveset ért a hajózáshoz, és sok fogalma nincs a matrózok feladatáról, de meglehetősen aktív, és lekezelő. A mi Ügyvédünk továbbra is tartja a ellensúlyt a részünkről a Vogue-val szemben.


2014.03.12.

Ügyvédnek megírtuk, a tegnapi tárgyalással kapcsolatos észrevételeinket.


2014.03.14.

Ügyvéd megírta a tiltakozó beadványunk tervezetét, a szemüvegre és az úszástudásra.


2014.04.01. - Polgári per -

A Vogue folytatta, amit eddig is tett. Viszont a lány, akivel Zoli aznap este táncolt konkrétan elmondta, hogy a két kikötő bak között történhetett a baleset. Unokahúgom megerősítette, hogy nem szóltak nekik, hogy nem mehetnek ki.


2014.04.15. - Büntetőper -

A baleset helyszíne nem vendégtér. Ma az NKH hajozási felügyelet osztályvezetője volt meghallgatva, akitől megerősítést kaptunk, hogy a rendőrség részéről kirendelt hajózási szakértő az NKH-tól minden rendelkezésre álló anyagot megkapott a Vogue rendezvényhajóval kapcsolatban, és két anyagot kért kimásoltatni. Megtudtuk, hogy - Az NKH hajózási mérnöke, aki a rendőrségi szakértővel konzultált, volt tanúként kihallgatva. Elmondta, hogy az a terület nem vendégtér, ahol a baleset történt, így oda vendég ki sem mehetett volna, de még a vendéglátó egység alkalmazottai sem, csak hajózásban jártas személyek mert Ők tudják, hogy kell ott viselkedni és van mentőmellényük is. - Az akkor éjszaka a hajón lévő matróz állítólag 1989-ben Szerbiában tett matrózvizsgát. - Kaptunk egy új ügyészt. Egy idősebb nő és eléggé határozottnak látszik (vagy én szeretném annak látni, az előző srác után, aki majd elaludt). - 2014.06.23.-án lesz az újabb tárgyalási nap, amikor lesz iratismertetés, és utána már az ítélethozatal lesz (elképzelhető, hogy ekkor már lesz ítélethozatal, a bírónő már nagyon dönteni szeretne, így már majdnem jövő héten volt a következő, de nem volt jó az érintetteknek).


2014.04.27.

Az előző tárgyalási napra reagálva újabb beadványt írtunk a bíróság részére.


2014.05.06.

Az Ügyvéd írt, hogy megnézi amit írtunk, eddig szabadságon volt.


2014.05.20.

Írt az Ügyvéd, és megküldte a beadvány előzetes változatát. Végre meg van, és még jó is lett. Tán holnap be tudja még adni.


2014.05.23. - Büntetőper -

Ma ítéletet hirdettek Zoli balesetében indult büntető perben. Ítélet: felmentette a Bíróság mind a két vádlottat Felmentés indoklása: - Elsőrendű vádlott: mivel Zolit az orvosszakértő vizsgálata alapján, mire leért a matróz, már nem tudta volna élve kimenteni; - Másodrendű vádlott: számukra bebizonyosodott, hogy csónak volt a hajó mellett, így eleget tett a gondos üzemeltetésnek. Az ügyész három napot kért, hogy reagáljon. Ekkor kiderül, hogy másodfokra megy az ügyészség, vagy elfogadják a döntést.


2014.05.27.

Megírtuk a Ügyvédnek, hogy nem tetszik részünkre, hogy az utolsó beadványunkat az utolsó pillanatban adta be, annak ellenére, hogy hetekkel előbb már átküldtük részére, és még nem is jelezte, hogy nem lesz rá ideje, hogy beadja, pedig az egész meg volt írva. És hogy az utóbbi időben azt vettük észre, hogy nem nagyon foglalkozik az Ügyünkkel. Az Ügyvéd nem értett velünk egyet, szerinte mindent jól csinál.


2014.05.30. - Büntető per -

Anyu telefonált az Ügyészségre, így tudtuk meg, hogy az Ügyészség fellebbezéssel élt a Bírósági ítélet ellen, így büntető eljárás másodfokra került. Apu egyik régi ismerőse révén várhatóan lesz új ügyvédünk.


2014.06.02.

Apu tudott beszélni ma a várhatóan leendő ügyvédünkkel. Anyu írt az Ügyvédünknek, hogy visszamondjuk a meghatalmazását, és írja meg mikor tudunk személyesen találkozni.


2014.06.04.

Lehet pénteken el tudunk válni az Ügyvédünktől.


2014.06.06.

Mivel nem írt vissza az Ügyvéd a találkozó pontosítása érdekében, így elmaradt az iratanyag átvétele, és az elválás dokumentálása.


2014.06.10.

Bár továbbra sem volt válasz, elmentünk az ügyvédi irodába és kiderült, hogy leadta az Ügyvéd úr az iratanyagot, és az aláírandó dokumentumokat. Így átvehettük és felmondtuk az Ügyvédi megbízást.


2014.06.17.

Aláírtuk az új Ügyvéd megbízatását. És egyeztettük a továbbiakat.


2014.07.01. - Polgári per -

A polgári perben új bírónőt kaptunk. Fiatalabb az előzőnél, és elég határozottnak látszik, még az eddigi peranyagot is kijegyzetelte 23 pontban. A mi új ügyvédünk is egészen jó volt. A Vogue ügyvédje nagyon nyerő pozícióban érzi magát. Ma az ügyvezető, a biztonsági őr, a felszolgáló fiú, és a pultos lány volt meghallgatva. Fő pontok: - a Vogue részéről nem lett hívva a rendőrség (egyik sem tudta, hogy jöttek ki, csak egyszer csak ott voltak) - 2010-ben mindegyik kilépett, vagy elbocsátották, de egyik sincs már kapcsolatban a Vogue-val - vendégtérnek minősítették a fenntartók az érintett területet, ahova ki is engedték a vendégeket, de nem szerették ha kint vannak a vendégek, így folyamatosan terelgették be, hogy nem lehet oda kimenni (állítólag matrica is volt az üveg tolóajtón, bár egy felvételen sem lehet látni) - a vészkijárat oda vissza járható volt (nem értem, ha vészkijáratnak hívják, akkor miért engedik az ellenkező irányból a közlekedést)


2014.07.25.

Az Ügyvéd ír, hogy jövőhét elejére megírja a tervezetet és a hét végén találkozhatnánk.


2014.07.30.

Ügyvéd írt, hogy kész a beadvány tervezet (előkészítő irat).

Válaszoltunk az ügyvédnek.


2014.08.01. - Büntetőper -

Ügyész visszavonta a fellebbezést.

A halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt [nem nyilvános rész] a hivatkozott számon indult bűnügyben a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség ügyésze által 2014. május hó 25. napján [nem nyilvános rész] vádlott terhére, bűnösség megállapítása és büntetés kiszabása végett bejelentett ügyészi fellebbezést a Be. 357.§ (2) bekezdése alapján visszavonom. (Pesti Központi Kerületi Bíróság)


2014.08.28. - Büntetőper -

Ma tudtuk meg, hogy az Ügyészség a 2014. május 25.-én tett fellebbezését visszavonta, amivel felmentette a Vogue-t a felelősség alól Bátyám halálesetével kapcsolatban. Ez alapján hazámban 'legális a gyilkosság', mert ha egy vállalkozás az itthoni törvények és szabályok be nem tartása és alkotmányunk semmibe vétele mellett, olyan szórakozóhelyet üzemeltet, ahol csak szerencsével éled túl a szórakozást, és a Vogue alkalmazottai az életmentés még meg sem kísérelték, azt az ügyészség elfogadja, és felmenti (az Ügyészség nem tud megállapítani bűnösséget). Mert a közvetett ráhatás ezek szerint nem bűncselekmény. Mert ha nem tartja nyitva a kikötőbakokhoz vehető ajtót, mutatva, hogy oda ki lehet menni, akkor még mindig él a Bátyám. És az ajtót előre megfontoltan, szándékosan tartották nyitva, és a mai napig is állítják, hogy szabályosan üzemeltek és üzemelnek. Ezek szerint a szabályos üzemelésbe beletartozik egy halálos balesetet magába hordozó helyzet folyamatos, szándékos fenntartása.


2014.10.10. - Polgári per -

Az Ügyvéd írt, hogy reagált a Vogue az augusztusi beadványunkra, és meg is küldte csatolmányként. Elolvastuk és megírtuk észrevételeinket. Viszont már annyira megkavarták saját magukat is az összemásolt és félig-meddig összefogalmazott levelükben, hogy elismerték áttételesen, hogy az a hely, ahol a Bátyám a vízbe esett az nem menekülési útvonal.


2014.10.11.

Anyu írta a Facebook-ra


2014.10.12.

Kimentünk reggel a baleset helyszínére lefényképezni a Vogue-t, a rakpartról, és a Margitszigetről.

A Vogue az elmúlt 5 év alatt komoly átalakításon esett át. Mára már teljesen át lett építve és hátsó része:

- már a korlátokon két fok helyett 3 fok van;

- háló került a matrózjárda korlátaira;

- rendezvény volt a hajón és már a hajó végéhez ki volt kötve csónak;

- a felső rész zárttá lett téve: be lett fedve, és üvegezve;

- a kikötőbaknál is fokozott korlát hálóval;

- a matrózjárdához kerültek ki mentőövek, és még a kikötő bakra is volt egy rakva part felől.


2014.10.13.

Este Anyuval kimentem a Margitszigetre lefényképezni este a Vogue-t.

A Vogue víz felőli oldala is változott az elmúlt 5 év alatt:

- Bár volt a Vogue-n rendezvény, de az alsó részen nem tartózkodtak, így nem lehet tudni, hogy kiengednek-e továbbra is vendégeket a baleset helyszínére, vagy sem;

- az ajtó amikor arra jártunk nem volt nyitva;

- ki volt világítva a Vogue víz felőli oldala, ami a baleset éjszakáján nem volt.

Felmerül a kérdés, ha annyira biztonságos és szabályszerűen karbantartott, és üzemeltetett volt a Vogue, akkor mért kellett jellegében átalakítani: a fedetlen tetőterasz be lett fedve; a korlátok meg lettek erősítve, a korlátokra kívülről lett felrögzítve a mentőgyűrű nem csak bedobva a színpad ablaka, és korláta közé.


2014.10.14. - Polgári per -

A mai tárgyalási napon a szakértők voltak tanúként beidézve.

Azt megerősítették, hogy a baleset helyszíne nem vendégtér, és a hajózási hatóság előírása alapján az ajtót üzemelés alatt zárva kell tartani.

Viszont mivel az egymással ellentmondásba is sikerült kerülniük, és a Vogue ügyvédje nem fogadja el a rendőrség szakértőjét, így most a bíróság egy független szakértőt fog kijelölni, amire nekünk és a Vogue-nak kell ajánlást adni, és majd a bíróság választ, hogy melyiket bízza meg.

A következő tárgyalási nap 2015.02.15.


2014.10.21. - Polgári per -

Az Ügyvéd írt, hogy megírta a szakértő részére a kérdés-tervezetet, és a szakértői díjat.

A szakértői kérdés-tervezet nem sikerült valami igazán.


2014.10.24. - Polgári per -

Összeraktuk ma az Ügyvédnek a válaszlevelünket, a kérdés-tervezetre:

- a kérdéseket egy kicsit módosítottuk;

- kerestem a neten szervezetek, amik hajózással foglalkoznak, akikkel egyeztetni fogunk a szakértő kijelölése tekintetében: - KBSZ - Közlekedésbiztonsági Szervezet; - Hajós Akadémia; - NKH.


2014.10.25. - Polgári per -

Válaszunkat megküldtük az Ügyvédünknek.


2014.11.03. - Polgári per -

Apu ma egyeztetett a Hajós Akadémia hajózási oktatójával, és megígérte, hogy kedden vagy szerdán megírja részünkre hogy mi alapján veszélyes üzem a Vogue.


2014.11.05. - Polgári per -

A Hajós Akadémia hajózási oktatója tartotta az ígéretét. Egész komoly dokumentációt állított össze, de sajnos konkrétan nincs megnevezve, hogy a hajózás/hajó veszélyes üzem, de a hajós szakma annak tartja, és a dokumentum is alátámassza jogszabályokkal. Írt az ügyvéd, hogy beadta a kérdéseket. Mivel nem találtunk olyan szakértőt, aki vállalta volna, így nem jelöltünk meg a bíróság részére szakértőt.


2014.11.17.

Apu egyik ismerőse ajánlotta a hogy keressük fel a Nemzeti Közlekedési Hatóságot. Az Ő szakértőjük volt meghallgatva mint szakértő a Büntetőperben, majd a Polgári perben is.


2014.11.23.

Anyuval írtam egy magánnyomozó irodának, mert a szakértő keresés közben megtudtuk, hogy kicsi ez a hajózási szakma és mindenki ismer mindenkit, senki nem vállalja a Vogue-val szemben a szakértést. De természetesen a Vogue tudott megjelölni szakértőt. Így felmerült bennem, hogy jó lenne megtudni mi is van ebben a hajózási szakmában, amitől ennyire tartanak a hajózási szakértők.


2014.11.24.

Írt a magánnyomozó iroda, hogy adjunk meg elérhetőséget.


2014.11.27.

Anyu beszélt a magánnyomozó iroda egyik nyomozójával. Nem lesz nyomozás, de annyit felajánlott, hogy beszélne az Ügyvédünkkel, hogy ne a veszélyes üzem, hanem a szabályok be nem tartásának bizonyítására fektesse a hangsúlyt.

Egyre jobb a helyzet: senki nem vállalja fel, de mindenki szívesen segít tanácsokkal. Valamiért még a magánnyomozó is kihátrál. Helyzet az, hogy a veszélyes üzem bizonyítását még az előző ügyvédünk kezdte meg, és a mostani is jónak ítéli. Viszont az a gond, hogy ez nincs törvényekben és szabályokban konkrétan leírva, így nehéz lesz bizonyítani. Meg ha kimondanák hogy veszélyes üzem, akkor alapjában kéne módosítani a vízi szórakozóhelyek szabályozását, és törvényi hátterét, amit nehezen fognak a Bírók felvállalni. Viszont a szabályellenes működés bizonyítása a Büntetőperben elbukott, aminek a végén azért felmentették, mert a hajó mind a két oldala egyforma, és annyira bizonygatták, hogy szabályosan akartak működni, hogy megsajnálta Őket a Bírónő, mert még azt is felhozta, hogy úgy is perceken belül megtörtént a fulladás. Ez alapján, hogy valaki szabálytalanul működtet egy szórakozóhelyet az nem elég ahhoz, hogy elmarasztalják. Így sakk-mattnak néz ki, mert: - a veszélyes üzem bizonyítását nem tartják jónak, mert nincs is jogilag alátámasztva, leírva, mert még az sincs tisztázva, hogy a vízen lévő szórakozóhelyek, hajóként viselkednek-e, érvényesek-e rájuk a hajózási szabályok (viszont a pereskedésünk óta folyamatosan alakítják át a Vogue-t és az A38-at); - szabálytalan működés meg nem elegendő a bűnösség megállapításához. Az ajtó nyitva tartása, és hogy Zolit a pultosnő megkérdezte, hogy nem megy-e ki a többiek után a matrózjárdára, a Bíróság szerint nincs ok-okozati összefüggésben a baleset bekövetkeztével. Az sem elegendő, hogy ami a működési engedélyben nem vendégtérnek van minősítve, oda is kiengedtek vendégeket. És hatékony védekezésnek minősült az Ügyészséggel szemben, ha az egyik oldal úgy is szabályosan is menekülési útvonal, és mind a két oldal azonos, akkor mért ne mehetnének ki a víz felőli oldal matrózjárdájára a vendégek szórakozni. Az a gond, hogy törvényeket és szabályokat mernek hozni a hatóságok, és a törvényalkotók, de betartani és betartatni már nem merik. Mert ha megtennék, akkor rövid időn belül élhető országgá válna a hazánk.


2015.01.25.

Az ügyvédnek írtam egy összefoglalót, mert már elegem lett abból, hogy nem állt össze részére, hogy miért fogadtuk fel, és miért nem mondom azt, hogy így jártunk.

Hogy miről is kéne tán beszélnie:

"

Az alábbi tényfeltárással szeretnék tisztázni néhány félrevezető és zavartkeltő állítást, és vallomást, amit eddig hallhattak pusztán ügyvédi manipuláció címszó alatt a Vogue előadásában.

- eddig hallhattak szemtanúk vallomásait, ahol tárgyalásonként változtak a helyzetek, a vélemények, a körülmények, és a hajó felszereltsége (erre példákat kell felsorolni, és kiemelni, hogy melyik tárgyaláson a tanúknak mi volt a közös és egyben fars állítása vagy oda nem illő megnyilvánulása, hogy lehessen látni, hogy Mag Gusztáv felkészítette és manipulálta a szemtanúkat);

- többször felmerült a hajó műszaki állapota és kivitelezése, élettörténete, ami alapvetően érdektelen a baleset bekövetkezte és az utána bekövetkezett zavaros esemény feltárása véget (a hajó élettörténete töltelék szöveg és felesleges, csak megtéveszti a bíróságot, a hajó műszaki állapota lényegtelen, mert nem elsüllyedt (és a hajó átalakításának és a műszaki szemlék jegyzőkönyvei alapján is lehet látni, hogy a büntetések, és figyelmeztetések alapján alakították a hajót, ha bűntettek érte, akkor javították, itt hol van a jó gazda gondossága, és a jogkövető magatartás?? ha már büntetés van, akkor nincs jogkövetés); a korlát magassága, megint lényegtelen, mert nem azon esett át, hanem a kikötőbakoknál, amiről a rendőrségi helyszíneléskor készült fotók is bizonyítják, hogy túl nagy a rés, így balesetveszélyes);

- hallhattuk a tulajdonos élettörténetét, ami megint felesleges, mert Őt semmiféle kár nem érte, alapvetően csak látszattevékenység és színjáték, hogy Őt egyáltalán érdekelné, mert a tanúvallomásában is elmondja, hogy továbbra is ugyan így cselekedne, és egyszer sem bánta meg, de felhozza mentségére, hogy Ő itt vállalkozott nem otthon Szerbiába (az hogy itt vállalkozott arra akarja felhasználni a jelen bírósági eljárásban, hogy ezzel jobb színbe tűntesse fel magát, mert hogy itt komolyabbak a szabályok, a törvények, mint Szerbiában /de jelen helyzetben, és ami még az itteni vállalkozás mögött van, hogy lehet itt erősebbek a szabályok, viszont nem kell betartani, mivel a mai napig sincsenek elmarasztalva a szabályok be nem tartásából bekövetkezett halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt, amiből halálos baleset lett/, és hogy letelepedett, meg családot alapított, ez sem tárgya a pernek, csak félrevezetés és megtévesztés, és a bíróság szociális érzelmeire hatás gyakorlás;

- a menekülési útvonal elterelése a karbantartási létra irányába, csak hogy minél messzebb kerüljünk a baleset helyszínétől, mivel a baleset a kikötőbakoknál következett be a hajó víz felöli oldalán;

- aztán hogy nem hajó hanem úszómű, aztán állóhajó, végül már kezdtünk addig eljutni, hogy nem is állóhajó csak a vízen van, meg hogy a mind a két oldala egyforma. Ez is csak a bíróság megtévesztésére jó.
(Úgy hívja, ahogy akarja. A szórakozóhely alapját egy uszály képezi, aminek kialakítása nagyban hasonlít egy hajóhoz, így a vízen egyformán viselkednek. Aztán mindegy hogy miként nevezi, ettől még az hajó lesz, és bármennyire is nincs konkrétan leírva /Sok felületesen megfogalmazott jogszabály van, így köztük a hajózási szabályozás is ezek közé sorolható, mert konkrétan nincs leírva, hogy milyen a biztonsági besorolása az álló hajónak. Viszont a hajózási képesítésnél megjelölik, hogy veszélyes szakma, és a hajósok kiképzésénél is különös figyelmet fordítanak a személyi biztonság fenntartására, minek következtében veszélyes üzemnek lehet minősíteni a hajót, mint vízen lévő létesítményt. /, hogy veszélyes üzem-e a Vogue csak az annyira laikusok, számára kell feszegetni és bizonygatni, mint a Voge ügyvédje, aki a mi perünk alatt tanulja ki a hajózási szakmát, mivel az elején még azt sem tudta, hogy a vízen járó embernek hívják a szakmában a hajósokat, de idővel már kioktatta még a hajóskapitányt is, hogy nem mentőöv, hanem mentőgyűrű. Így érdekes, hogy tudták valósan és jogkövetően betartani a törvényeket, ha azt sem tudták mit kell betartani. Pedig minden általunk feltárt hiányosságnál felvetik, hogy mondjuk meg, hol van leírva (annak ellenére, hogy az általunk említett hiányosságokat a Vogue ellenőrzési jegyzőkönyvében is felróják, amit ki kéne javítaniuk). Tőlünk várja bebizonyítani, hogy miért veszélyes üzem, és mi a matróz feladata, és miként kell elvégezni egy vízből való mentést (pedig állítólag a Vogue tulajdonosa matróz). A megkérdezett hajózási oktató és magánnyomozó is arra utalt, hogy ne próbáljuk bebizonyítani, hogy veszélyes üzem, hanem hogy nem tartották be a munkaügyi szabályokat. Pedig úgy viselkedik a Vogue létesítménye, mint egy hajó, mert az alja hajó és a vízen van, így ezt tán érdektelen és értelmetlen feszegetni, hogy hajó vagy sem;

- aztán hogy mind a két oldala egyforma kijelentéssel annyira sikerült megzavarni a Büntetőper bíróságát (Bűntető törvényszéket), hogy az egyenesen pert nyert. Pedig ez is egy minősített hazugság, mert például az egyik oldalon volt egy polc, és a víz felé van, a másik meg a part felé, és ez sem különösebben pert döntő, mert egyik oldalra sem lehetett kimenni vészhelyzettől eltérő állapotban, mert nem vendégtér. Az eddigi szemtanú vallomások, és rendőrségi jelentések alapján nem volt a hajón vészhelyzet a baleset bekövetkezte előtt, így nem indokolta semmi, hogy a menekülési útvonalat használják, oda ki legyenek engedve a vendégek. És még nem is volt menekülési útvonal, ahol a baleset történt, így semmi nem indokolta, hogy ott bárki kint legyen, mert egyáltalán nem volt kritikus vészhelyzet, ami esetleg indokolhatta volna a vészhelyzeti eljárástól történő eltérést. (Jönnek a Vogue tanúi azzal, hogy nem szerették a Tulajdonosok, hogy kimennek oda a vendégek, de igazán nem tettek a tulajdonosok ellene semmit, és még jól is jött, mert növelte a vendégek élményét, ahogy el is mondták: láthatták Budapest éjszakai fényeit. És a tulajdonosok el is tekintettek attól, hogy ki lett a személyzet által engedve arra a területre a Vendég, mert tudhatták, mivel a térfigyelő kamera vette az ajtót. Az lényegtelen, hogy a hajó biztonsági kamerarendszere, ami várhatóan egyáltalán nem a szórakozók biztonságát hivatott javítani, de látnia kellett a tulajdonosnak, és még is ki lettek engedve a Vendégek, mert a mellett, hogy így szabadabban tudtak szórakozni, egyben így szellőztették a Tulajdonosok a táncteret);

- az meg, hogy a menekülési útvonalat állítólag úgy rajzolják be, ahogy kedvük tartja, mert mind a két oldal egyforma, a szemléletük szerint. Ez is eléggé nagy hazugság, mert ennek meg vannak a szabályai, és továbbra is az egyik oldal a víz felé a másik a part felé áll, és a baleset a víz felöli oldalon történt, ami nem a mentett oldal. (Lehet azzal terelni a szót, és egy abszolút laikus Bírónőt félrevezetni, hogy ha ég a tetőterasz, meg ha felgyullad a bejárati híd, akkor csak arra lehet menekülni, mert oda ki tud kötni egy másik hajó, ezt gondoljuk végig logikusan egyszer végre:

1. kigyullad a tetőtér, akkor van egy kiszélesített belső lépcsősor, ami a fő menekülési útvonal, mivel a karbantartó létra, az egyszerre egy embernek biztosít használatot. (Lehet azzal jönni, hogy ha kigyullad a lépcsőház. Természetesen fel sem merül a Tulajdonosokban, hogy mielőtt elhatalmasodnának a lángok eloltanák. De ez esetben várhatóan már lementek a vendégek java része, a többi meg le tud szépen lassan jönni a karbantartó létrán, és a part felé fognak menekülni, mert annyira lassú az áthaladás, hogy nem lesz tömegnyomor, így nem dönt úgy a menekülő, hogy más irányba menjen, még ha szabálytalanul, meg is van engedve, a tiltott útvonal használata. (Ez is csak a tulajdonos bemondása alapján, és tervrajzok alapján van megítélve, mert nem ment ki a Bíróság részéről senki, hogy helyszíni szemlét tartson. Pedig tény, hogy nem úgy használták a hajót, ahogy az a műszaki dokumentációban le van rögzítve. Így lehet, hogy arra nem is lehet menekülni a valóságba, de ezzel védekeznek, meg mi az, hogy egy menekülési útvonallal szembe nyíljon az ajtó);

2. felgyullad a bejárati híd, ez olyan szintű veszélyhelyzet, ami akár a hajó és a vendégek megmentése érdekében akár a hajó elkötését is eredményezheti, hogy ne terjedjenek át a lángok a hajóra. De ha ezt nem lehetséges megoldani, akkor is csak abban az esetben lehet kimenni a víz felöli matrózjárdára (nem véletlen ez a neve, mert ide a matrózok mehetnek csak ki és védőfelszerelés használata mellett), amikor már oda ki lett kötve (horgonyzott le) a mentesítő hajó, amire biztonsággal át lehet szállni, ellenkező esetben biztosítani kell a hajón annyi mentőfelszerelést, amennyi a hajón tartózkodó szórakozók mentésére elegendő. Ez utóbbi természetesen nem állt, és tán a mai napig sem áll rendelkezésre, mert ugye nem hajó;

3. a tűz természeti adottsága, hogy felfelé terjed;

4. az ember ösztönből minél távolabb menekül, így ha a lenti tánctéren van a tűz kifelé fog menekülni, nem felfelé. Így kizárható, hogy bárki a hajó hátsó részén keresztül szeretne a számára ismeretlen területre menekülni hátha talál egy létrát, amin felkerülhet a felső szintre, ami várhatóan fel fog gyulladni. Így a tánctérről kifelé nyíló ajtó technikai megvalósításának jogosságának bizonyítgatása alapvetően megtévesztő;

5. valamiért egyszer sem merült fel a baleseti helyzetek feltárása kapcsán, hogy el kívánnák oldani a tüzet;

- továbbá a mentőfelszerelés nem volt elérhető a Vendégek számára, hogy azonnal tudjanak segíteni. Aztán a személyzet részéről lehet azzal magyarázni, hogy mért nem használták az állítólag használható mentőgyűrűt: nem volt hova dobni, sötét volt, nem veszélyeztetik a saját testi épségüket. (A vendégekért meg nem kár ezek szerint, mert az Ő testi épségére egyáltalán nem figyeltek.) Ez is csak azt bizonyítja, hogy nem voltak felkészítve életmentésre a személyzet, pedig állítólag évente tartottak mentési gyakorlatokat. (No, ennek is jó lenne látni a jegyzőkönyveit, mert céltalanul rohangálva és véletlenszerűen cselekedve próbálták túlélni a helyzetet. A mellett, hogy az is elhangzott: azért nem hívták a rendőrséget, mert hallották, hogy a vendégek úgy is hívták már a 112-t. Arról meg akartak bizonyosodni, hogy valóban beesett valaki a vízbe, és látni kívánták, de hogy valaki valóban hívta a 112-t, arról elég volt csak hallomásból értesülni.);

- az hogy a hajót többször átépítették is csak azt bizonyítja, hogy mindig csak annyi szabályt tartottak be, amennyit kikényszerítettek;

 

A baleset bekövetkezte abból fakad, hogy ki lettek oda engedve a Vendégek, ez a baleset bekövetkeztének a közvetlen kiváltó oka, így a halálos balesettel ok-okozati összefüggésben áll, mert ha az ajtó nincs nyitva, nem mennek ki oda a vendégek, és nem esik bele Bátyám a vízbe, nincs halálos kimenetelű vízi baleset;

A baleset bekövetkezte után viszont a halálos kimenetellel közvetlen kapcsolatba hozható a tétlenkedés, hogy a Vendégek hívták a 112-t, hogy a személyzet nem merte értesíteni a Vezetőséget, nem merték elkezdeni a mentést. (Annak ellenére, hogy állítólag gyakorolták a vészhelyzet kezelését, senki nem tudta mit kell ilyenkor tenni. Ezt lehet látni a tanúvallomások zavartságában, és csapongásában, a szervezetlen rohangálásban: a parton keresték; és a Vendégeket kérdezgették, hogy merre látták a Bátyám. Egyszerűen felháborító, hogy mennyire embertelenek és felkészületlen emberek döntöttek egy vészhelyzetben, és mennyire nem voltak és vannak tudatában a tettük súlyával, és hogy ártatlanságukat bizonyítsák egyszerűen eljutnak addig, hogy Bátyámra tereljék, hogy Ő tehet a balesetéért: biztos beleugrott, felállt a korlátra, ivott és így biztos részeg volt, levette a szemüvegét, és hogy rosszul látott, így biztos öngyilkos akart lenni (és ha valaki öngyilkossági szándékkal felmászik a Szabadsághídra, akkor még fel sem ér de már értesítik a tűzoltóságot, és lezárják a hidat, hogy lebeszéljék szándékáról, vagy gyógyszer túladagolás miatt is azonnal mennek a mentők, vagy kábítószer túladagolás miatt, és egy részeget is megmentenek bármilyen szituációba kerül, még hamarabb lesz halálos baleset egy részeg embertől, aki az úton alszik, mint hogy otthagynák meghalni, de a Vogue tulajdonosai a saját feltevéseiket (öngyilkossági szándék, részegség), amik nincsenek megalapozva, csak a Ő fantáziájukban született meg, felmentésnek tartják a baleset bekövetkeztének következményei alól) , ez meg egyenesen rágalmazások, és ezért külön be kéne az egész társaságot perelni rágalmazásért, és az emberi jogok bírósága előtt kellene felelni az egész társaságnak a tettéért nem is itt a polgári bíróság előtt. Csak az pusztán a katonai bíróság lehet, így megússzák az emberellenes bűncselekményük miatti elmarasztalást. Állítólag volt a hajón matróz, de ezt a cselekmények leírása és a tanúvallomások nem bizonyítják érdemben, mert mire előkerült a matróz addigra eltelt minimum 10 perc (ennek ellenére, hogy a matróz állítólag mindenről lemaradt, ezért nem is kezdte meg a mentést, úgy mesél, mintha jelen lett volna, viszont azt is be akarja bizonyítani, hogy a matróznak nem feladata az életmentés, meg aztán, hogy a jelenlevők is kimenthették volna miért pont Ő neki kellett volna az életét kockáztatni; nem kellett volna tulajdonosként olyan körülményeket teremtenie, hogy matrózként az életét kelljen kockáztatnia), és 10 perc alatt meg akárhonnan előkerülhetett. Ha viszont a hajón volt és feltehetően a biztonsági kamera felvételét is látta, akkor miért csak állítólag többszöri hívásra jött le a szobájából. És nem 5 perc alatt érhetett le, ahogy szépítik a helyzetet, mivel ha lejátszanák a tanúvallomások alapján mi történt a hajón, és az reálisan mennyi idő alatt lehet véghez vinni, nem 5 perc jönne ki, de ha még 5 perc is, addigra az elmondások alapján a hajó végénél a hajótól eltávolodva volt Bátyám, és a Duna sodrása állítólag 5 perc múlva, már a hajó végéhez sodorta az ár, annak ellenére, hogy próbált megkapaszkodni és próbált úszni (ezt a tanúvallomások megerősítik, hogy próbált úszni és megkapaszkodni). Így mivel a segítségnyújtás teljes mértékben elmaradt merő embertelen cselekedet arra hivatkozni, hogy azért nem bűnösök, mert az orvos-szakértői vélemény szerint 1,5 percen belül beállt a fulladás (gondoljon bele abba a 1,5 percbe, már ezért is lecsuknám, hogy ezt át kellett élnie a Bátyámnak, és hogy erre hivatkoznak saját védelmükben), ami persze nem akkor következett be, amikor a vízbe esett, mert próbált kimenekülni. Hanem amikor már elfáradt, és mivel az embernek alap ösztönszerű cselekedete az élet fenntartása, így a végsőkig kitart, ennek következtében a fizikai teljesítőképességét maximálisan kihasználva próbálja fenntartani az életet, minek következtében, várhatóan tovább tartózkodhatott Bátyám a hajó mellett, mint ahogy a Vogue szeretné bebizonyítani mindenféle bizonyíték híján, mert egyikük sem volt ott, és óra nem mérte (azt sem lehet tudni, hogy pontosan mi mikor következett be a vízbeesés után, mert a biztonsági kamera felvételét, ami ebben az esetben fekete dobozként szolgálhatna, megsemmisítették, annak ellenére, hogy haláleset történt, és még a baleset helyszíne is meg lett változtatva, mert a hajó azóta is üzemel; állítólag nem lehetett semmit látni, de erről sikerült jegyzőkönyvet készíteni, és több esemény is előkerült a Vogue tanúinak vallomása kapcsán, ami arra ad következtetni, hogy Ők jól felkészültek a biztonsági kamerák felvételéből az állítólagos megsemmisítés előtt (Bátyám letette a szemüvegét mielőtt kiment, ami egy ennyire felületes társaság nehogy már megjegyezzen minden vendégük cselekedetét, csak úgy lehet ha visszanézték, és még az is lehet hogy részükre még mindig megvannak a felvételek csak titkolják, mert pert döntő lenne, például ki volt az a valaki aki a kikötő bakokon ült egész este, aki miatt alig lehetett az amúgy is szűk folyosón közlekedni)). Így feltételezések alapján, és az adott körülmények között utólag bemondás és saccolás alapján határozzák meg, hogy mi mikor történt, és úgy fogadják el, mintha azok tények lennének, ami megint csak a bíróság megtévesztése. Ennyi közvetett és vélelmezett bizonyíték alapján, bűnözőt nem ítélnének el, de a Büntetőperben a vádlottakat fel tudták menteni, és az Ügyészség is jóváhagyta.

 

Annyi biztos, hogy a Vogue szórakoztató-hajóra elment a Bátyám szórakozni, és onnan nem tért haza.

Mi 1 órával a rendőrök megérkezése után értesültünk, mire a helyszínre érkeztünk csak a rokonainkkal találkoztunk, és egy lánnyal.

Kiderült, hogy a víz felöli kikötőbaknál esett a vízbe, ahova ki se lehetett volna engedni, és hogy 2-3 vendég kivételével mindenki végignézte, de konkrétan segítséget senki nem nyújtott. A legtöbb, amit a vendégek tudtak tenni, hogy értesítették a 112-t, mert mentőeszközöket nem találtak, és a személyzet sem kezdte meg a mentést. És itt nem csak a Vogue tulajdonosai és személyzete járatta le magát, hanem egy társadalmi szégyenfolt, hogy ilyen egyszerűen minden nap, bárkivel, bármikor megtörténhet, és nincs semmi következménye állami oldalról, csak eljátsszák a Bírósági színjátékot, ha a hozzátartozóknak van elegendő energiájuk és tőkefedezetük a ceremónia finanszírozásához, mert szinte a saját államom röhög ki, hogy mi a fenét akarok elérni, mert neki eszébe sincs megbüntetni a halálos baleset közvetett okozóit, még annyival sem hogy kártérítés, és a szórakozó létesítmény bezárása, mivel halálos baleset történt rajta (mert hazám bírósága előtt egy haláleset erre nem elég indok).

 

Ezt azért írtam le, mert a szakértő keresése közben megismert körülmények között: szűk a piac, senki nem akar tanúskodni a Vogue ellen, senki nem akar szakértő lenni a mi oldalunkról a Vogue ellen, de a Vogue oldaláról igen, és hogy láthatóan mindenki velünk nem tud egyetérteni, hogy miért akarjuk az igazunkat kivívni, annak ellenére, hogy mindenki elmarasztalja a Vogue-t. Felmérve hazám igazságérzetét, várhatóan nem lesz tisztességes, és emberséges ítélet. De legalább egyszer legyen légyegére összerakva az elmúlt 6 év bírói és igazságszolgáltatási ténykedés, és mímelés, mert ahogy kivettem senki nem akarja rajtunk kívül elmarasztalni a Vogue-t, és mindenkit akinek a döntései és cselekedetei hatására a halálos baleset bekövetkezett (az NKH és a Vízirendőrség, akiknek hivatalból a jogszabályok betartatása a feladatuk (és persze erre is hivatkozott a Bűntető perben a Vogue, hogy miért nem az állami hatóságokat ítélik el, mert Ők nem tartatták be velük a szabályokat, amit Ők nem akartak betartani).

És ha már ennyire a szociális ráhatással manipulálnak, és a mi veszteségünk a háttérbe szorult eddig is, most ideje lenne megmutatni, hogy mekkora társadalmi veszteséget okoztak, és felsorolni mindazon személyeket, akiknek megváltoztatták az életüket (nem kell név szerint, csak mint a munkahely ahol dolgozott, a barátai, a rokonok, a sporttársak) és minket.

Bemutatni, hogy alapvetően megváltoztatták a család életét, és igen, ahogy zajlanak a bírósági tárgyalások, a társadalom részéről amennyire azt látjuk, hogy hiába a média a bármekkora veszteség a szórakozóhelyek ellen csak több haláleset után lehet komoly média ráhatással befolyást gyakorolni és akkor is csak addig, hogy 1-2 személy ellen eljárást indítanak, de a biztonságot nem növelik, és továbbra is nagyjából azt csinálnak, amit akarnak, a törvényeket csak nekünk kell betartani nekik elég csak beszélni jogkövető magatartásukról.

"


2015.01.26.

Anyu egy picit átdolgozta és megküldte az Ügyvédnek.


2015.02.26.

Az Ügyvéd írt, hogy a szakértői díjhoz még kell utalni, és utalt arra, hogy várhatóan tovább fogják halasztani a következő tárgyalási napot.


2015.03.22.

Újabb összefoglalót írtam az Ügyvédnek:

"
Gond van ezzel a világgal.

 

Nincs becsület, tisztesség, emberség.

A halál elfogadott, még akkor is ha nem természetes, ha valaki miatt következik be.

Ha igazságtalanság történik, akkor csak abban az esetben van jogod ellene fellépni, ha pereskedsz viszont a ügyvédnek ez csak egy ügy, a munkája, és így is kezeli, neki is el kell magyaráznunk, hogy miért is pereskedünk, mit akarunk elérni, és már ott meg kell nyernünk a társadalom elleni játszmát, a többszöri lebeszélési támadásukat, mert nem értik hogy:

- miért nem fogadom el, hogy csak úgy meghalhat a Bátyám egy másik ember felelőtlensége és közbenjárása miatt;

- miért akarok retorziót;

- miért akarom megbosszulni a tettesen;

- miért nem érdekel, hogy vele mi történik;

- miért akarom tönkretenni;

- miért nem fogadom el, hogy a jogellenes cselekedetét el kéne néznem, mert a társadalom elnézi, mert a Bíróság felmentette, és az Ügyészség elnézte;

- miért nem fogadom el, hogy egy senki, félbeszakította Bátyám életét, mert ha öngyilkos lett volna, akkor el tudtam volna fogadni, mert Ő döntött úgy, és az Ő tulajdona volt az élete, amit csak úgy egy idegen, senki elvette, pedig nem dönthetett volna fölötte bármilyen szinten is áll. Akkor is egy senki, és nem dönthet élet fölött, a Bátyám élete felett, életéről:

- miért nem fogadom el, hogy tönkretette/elvette Bátyám életét:

. éven belül meg lett volna az ELTE-n a programtervező matematikusi diplomája;

. a munkahelyén már a cég vezetője felajánlotta, hogy Ő fogja vezetni a céget;

. sok barátja volt;

. kedves, megbízható, emberséges, jó humorú volt;

. nála jobb testvért nem lehet elképzelni, lehetett rá számítani bármiben, és tudtam, hogy mellettem áll, vigyáztunk egymásra;

. szerette és bízott az emberekbe, és épp Ők okozták a vesztét;

. voltak tervei az életben: kocsit szeretett volna venni, tervezett honlapot, amire céget alapítva önmagában jó megélhetést nyújtott volna több család részére is;

. a családalapítás sem volt elképzelhetetlen, és hogy lehettek volna gyerekei.

Erről a részről nem esett egy szó sem, még a bűntető perben sem, hogy Ki volt a Bátyám, hogy kinek vette el az életét a Vogue. Hogy bánhat olyat, ha fogalma sincs, hogy mit kell bánnia, mit tett. Őszintén, annyira hazudik a Vogue, hogy már magát is meglepné, ha egyszer igazat mondana.

- miért nem fogadom el, hogy tönkretette a jövőjét a családnak:

. szétesett a család, mert Bátyámmal volt egyensúlyban: Zoli inkább Anyuval jött ki, én inkább Apuval, Anyu és Apu szeretik egymást, és Zolival jól kijöttem, és így volt teljes a család, viszont most Anyu úgy érzi, hogy egyedül maradt, így kettészakadt a család;

. a család neve már nem fog tovább menni ezen az ágon (kíváncsi lennék, egy erősen összetartó népcsoport ilyen helyzetben mit tenne a Vogue-val);

. Szüleim elvesztették az életük egyik értelmét, a fiúkat, amiért küzdöttek, hogy jól érezze magát;

. minden amit azóta tettünk már nem olyan kellemes, és felhőtlen, már a nyaralás sem annyira pihenés, csak nem otthon vagyunk;

. elvesztettem a Bátyámat, akire számíthattam bármiben, és egymásnak védelmet nyújtottunk, és tudhattam, ha összeakadok egy fiúval, aki nem jó akkor megvédett volna, de már egyedül maradtam, nem fog egy idő után senki megvédeni, ha magamat nem védem meg, mert az államra nem számíthatok semmiben, csak hogy retorziókat állít;

. már a múltamról nem lesz kivel beszélgetni egy idő után, mert nem fog senki róla tudni;

. eddig sem bíztam az idegenekben, aki nem a Szüleim és a Bátyám volt, ez után még annyira sem fogok, így nem fogok velük semmit megosztani, így folyamatosan ki fognak rekeszteni, mert zavarja Őket, hogy nem osztom meg a titkaimat, a múltamat, mert mindig mindennel csak visszaélnek, és kihasználják a fennmaradásuk, és előrejutásuk érdekében, így jobb, ha soha semmit nem tudnak;

. ha beteg leszek egy idő után nem lesz, aki kiálljon értem, és a jelen egészségügyi helyzetben a túlélés záloga, mert nem ér semmit egy ember élete, ha nem köti érdeke fontos embernek vagy elvnek, hogy egészséges legyen;

. a múltam kettészakadt, egy kellemes világra, ami már szinte futurisztikus hogy létezett, és egy másikra amiből időnként felejtek, nem akarom hogy létezzen egy Bátyám nélküli világ;

. vannak zeneszámok, helyzetek, amiről csak a múlt jut eszembe, amit csak a Bátyámmal tudnék megbeszélni, de már nincs kivel, és szánalmas küzdelmet űzhetek egy Bíróságnak nevezett intézménnyel, ahol lenéz és kiröhög az aki ezért felelős, és még nem is tehetek vele jogosan semmit, mert ha megtenném, akkor tönkretenném a jövőmet, bár egyre jobban nem értem miért tartom annyira nagyra a jövőt, és miért nem részesítem főképen előnyben, hogy megtoroljam a Bátyám életét, ezeken a senkiken, mert nem érdemlik meg hogy nyugalomban és jó létben éljenek, hogy mindent elkenhessenek, és csak annyi legyen, hogy esetleg bemennek az első templomba, ahol tisztára mossák a lelküket, megbeszéljék magukkal, hogy Ők mennyire nem felelősek, és ennyi. Pedig ha Ők tisztességesek, akkor most itt lenne a Bátyám, és Ő dönthetne a tárgyai felett, és nem az lenne, hogy vannak a családnak olyan tárgyai, amik senkié és mindenkié egyszerre;

- miért tartom rossznak, hogy a hazám állama elnézi, hogy egy állampolgárát, csak úgy meg lehet ölni, ezzel veszteséget okozva részére:

. elvesztett egy tisztességes jogkövető állampolgárt, ami manapság ritkaság;

. erőforrást vesztett, mert oktatta: és ezzel befektetett, tőkét allokált, hogy majd munkájával az ország termelését növelje, de elvesztésével ez a befektetés elbukott (így a perköltség, és az eljárási költség mellett az eddig befektetett tőkét (oktatás) is bukta az állam, de ez sem zavarja, tán ennyire jól élünk, nem hiába mondják, hogy jobban teljesítünk, már az emberi élet sem számít);

. elvesztette az állam az adóbevételt, ami munkájáért kapott fizetés után befizetett volna, amiből lett volna a befektetése haszna;

. elvesztette azon állampolgárokat is, akiket gyerekeiként nyert volna, akik szintén jogkövető, tisztességes, kizsákmányolható állampolgárok lettek volna.

. állami szinten lehet erősíteni az egyházat, és vissza lehet hozni uralomba, de legalább egyetlen értéküket tartanák be, hogy bűn volt ölni vagyoni szándékból, és alja indokból, mert az eddigi ismeretek alapján nem vallási célzatú cselekedet (gyilkosság) volt;

. és még az egyházat sem zavarja, hogy esetleg még lelket is veszthettek, mert ezek szerint annyi a hívőjük, hogy már nem érdekli, mi történi az emberekkel, de az fontos még is, hogy az esküvőknél már a születendő gyermek lelkét is előre lefoglalják, de a meglévők megtartására csöppnyi energiát sem fordítanak, egyszerűen részükről is legalizálttá vált a gyilkosság;

. vagy pusztán csak a kisvállalkozások maximális támogatásának egyik melléktünetét élhetjük meg, hogy az sem számít ha működésük következtében meghal 1-2---1000--1 millió ember, csak az a lényeg, hogy működjenek, még akkor is ha törvényellenesek, mert ezek a törvényen kívül működő vállalkozások sok fontos ember gazdasági érdekeit szolgálja, és nem az szolgálja az érdekeit, hogy boldogan éljenek az emberek, mert az nem gazdaságos szerintük, addig még nem jutottak el, hogy egészséges gazdasággal lehet fejlődni.

Egy biztos nem normális, ha az állami igazságszolgáltatás bástyáját jelentő Bíróság és Ügyészség semmibe veszi a munkáját, és csak politikai pereket tudnak megnyerni, és ettől eltérő esetekben:

. cserélgetik az ügyészeket, így egyik sem tudja mi az állapot, és felkészületlenül állnak egy felkészült ügyvéddel szemben;

. elalszanak az ügyészek a tárgyalásokon, mert hogy túl fáradtak, és alvásuk közben mások sorsáról döntenek fölöttük, akiknek vagy élete vagy becsületéről döntenek, akiknek az életének vagy becsületének megvédése lett volna a munkája, mert ezért veszi fel a fizetését állítólag (vagy neki nem kell megdolgoznia a fizetésért, ez ilyen szinten már tán életjáradék);

. a bírónőt terelgeti a vádlott ügyvédje, és a végén úgy hoz ítéletet, hogy megkérdezi a Vogue ügyvédjétől, hogy így megfelel e számára;

. a Bíróságot megtévesztik a tanúk, és valótlan képet állítanak be;

. amikor elvesztik az Ügyészség a büntetőpert, akkor hirtelen lecserélik a polgári perben a Bírónőt és betesznek egy kezdőt;

. az ügyvéd kijeleni, hogy nem szedi le a szekrényt, tegyünk feljelentést magánszemélyként;

. hallgathatjuk, hogy miért indítunk pert, még el is veszíthetjük;

. azt is hallgatjuk, hogy a Bírónő tudja mi a dolga, közben azt látjuk, hogy felmenti azt aki miatt meghalt a Bátyám, bár lehet ez a dolga, csak én tanultam máshogy, hogy a Bíróságnak a jogbiztonság és igazságosság fenntartása a dolga, a törvényszegők megbüntetése, jelen esetben a Vogue több pontban törvényszegő volt, és még saját bevallása szerint is vesztegetést valósított meg, mivel az éppen hivatalban lévő NKH-s vezetőt bízta meg egy esetben a hajó átépítésének megtervezésével, természetesen úgy beállítva, hogy azért hogy szabályosan legyen kivitelezve, de még ez sem volt elég ahhoz, hogy legalább felfüggesztett büntetést kapjanak, mintha nem történt volna azon az estén semmi, és a Bátyám sem hallt volna meg (legalább annyira nem történt volna semmi, mint amennyire nem láttunk semmit, mikor kimentünk a baleset estélyén a helyszínre);

. a 112 nem küld mentőegységeket egy vízbeeséshez;

. a vízirendőrség azt sem tudta, hogy nincs szolárhajójuk, csak a tűzoltóságnak van;

. a mentőt is a család hívja, mert volt azért akit megviseltek a baleset körülményei és cselekményei;

. meg lehet tagadni az életmentést, mondván, hogy a matróznak nem dolga az életmentés, a biztonsági Őr azt mondhatja, hogy "ugorjak utána, hogy beledögöljek én is?";

. az sem probléma, hogy az állítólag felkészített alkalmazottak a tanúvallomásukban felvázolt cselekedetükben csak rohangálnak céltalanul, és véletlenszerűen cselekednek, mert annyira nem tudják ilyenkor mit kell tenni, hogy még a bíróságra sem tudtak összeszedetten hazudni, mert nem tettek a valóságban semmit, mivel akkor el tudták volna következetesen és logikus folyamatban mondani a cselekményeket és összhangban, de a bíróságon elmondottak alapján, állítólag hajókürt is szolt, amit nem hallhatott a matróz, mert csak másodszori szóbeli értesítésre jelent meg;

. nem bűntetendő a hamis tanúzás, csak egy figyelmeztetés, formaiság a tanúvallomás megtételénél, amit nem kíván a Bíróság érvényesíteni a vádlott tanúin, mert ahhoz végig kéne tisztességgel, figyelmesen olvasni a teljes peranyagot, és ez meg túl sok idő, és ennyi idő nincs egy perre, így marad a véletlenszerű (vagy inkább akinek szimpatikusabb, vagy jobb kapcsolatokkal bíró ügyvéddel rendelkező fél felé történő ítélkezés) ítélkezés, de ezért komolyan semmi értelme pertárgyalásokat indítani, elég lenne feldobni egy érmét (és ahogy lehet az érmedobásban csalni, úgy a tárgyalásokon is, így ez a tényező azonos súllyal befolyásolja a két játék kimenetelét, mert nem más ez a pereskedés, mint egy morbid játék);

. meg lehet tenni, hogy a vádlott ügyvédjének a segédje baráti viszonyt építsen ki a Bírósági írnokkal, és a Bírósági szünetekben kellemes beszélgetését folytassanak, és iratokat csencseljenek;

. a vádlott ügyvédjének el van nézve, hogy lekezelően beszél a Bírósággal, és a hatósági tanúkkal (pedig Ő is a per közben ismerkedett meg a hajózási szakmával);

. az sem számít, hogy a Vogue hajózási szakértője szerint mindegy merre jelöli be a menekülési útvonalat.

Alapjában a Bíróság érdektelenül és passzívan szemléli a helyzetet, és eme felületes szemlélés alapján hoz ítéletet, mi meg a mellett, hogy együtt kell élnünk Bátyám elvesztésével, még azzal is szembesülhetünk, hogy társadalmi szinten érdektelen az egész, és mintha csak szívességet tenne a Bíróság, hogy színteret ad a pereskedésünknek, hogy kergetjük a törvényes igazságunkat. Mert mi nem tehetünk igazságot, az Állam meg nem akar.

"


2015.03.24.

Az Ügyvéd reagált, és úgy hatott, hogy megsértettem, és arra jutott, hogy jogomban áll felmondani a megbízásomat.

Ez ám a megoldás: Nem ki kell találni, hogy miként lehetne megoldani a pert, hogy megnyerjük, hanem hogy mondjam vissza a megbízást, így meg is oldotta az ügyet, mert nincs ügye.

Nem ez volt a célom, de nem várhatom el ezek szerint, hogy az Ügyvédem megértsen. Mert neki csak egy ügy, egy feladat, amit le szeretne minél hamarabb zárni.


2015.03.25.

Írt az Ügyvéd, hogy gondolkozik rajta, hogy mit tehet.


2015.04.01. - Polgári per -

A mai tárgyaláson tudtuk meg, hogy a szakértői vélemény nem készült el, így érdemben nem lett tárgyalás, és el lett halasztva 2015.09.09.-ére, ahol a Bírónő terve szerint már döntést fog hozni. Tervek szerint addigra elkészül a szakértői vélemény, majd arra megtörténnek a reagálások részünkről és a Vogue részéről is. Közben megtudtuk azt is, hogy volt a szakértő részéről helyszíni szemle, amiről nem lettünk értesítve, és állítólag a Vogue ügyvédje se. Így megkérdőjeleződött a szakértő függetlensége, amivel kapcsolatban a Bíróság kérdőre vonja a szakértőt. * Eddig elég rosszul áll az igazságszolgáltatás és Szórakoztató iparral szemben, mert a büntető perben az Ügyészség bealszik a tárgyalásokon, a Bíró a vádlott ügyvédjével egyezteti, hogy mi is legyen a jegyzőkönyvbe, és az Ügyészség csak a formaiság kedvéért fellebbez, mert aztán visszavonja; a polgári perben, ahogy vesztett az Állam lecserélték a Bírót, eddig a szakértők szakértelme lett megingatva, de most a szakértők függetlensége is kérdésessé vált, amire alapozzák a Bírók a döntéseiket. És most bízhatunk abban, hogy a szakértő a Bírósági megkeresésre, hogy nyilatkozzon a részünkről megtett kizárási kérelemre, akkor részünkre és a Bíróság részére is megnyugtatóan tudja rendezni, és egy hiteles, független szakértői jelentést fog elkészíteni, egy már a Bírónő részére is meglepően magas szakértői díjért, amit elhalasztásra sem lett elkészítve. Először 2015.02.15.-ére kellett volna elkészítenie a tárgyalásra, de csak a teljes szakértői díj megfizetése után volt hajlandó elkezdeni a munkát. Csak tudnám hogy mért csak 2 hónap alatt tudott addig eljutni a szakértő, hogy Ő csak a teljes célérték megfizetése után kezdi meg a munkát. Bár utána sem lehet tudni mennyire állt neki a munkának, mert a Bíróság felé sem jelezte, hogy nem lesz kész, csak egyszerűen nem küldte meg a szakértői anyagot. Még jó, hogy a Bíróság csak a szakértői anyag leadása után fizeti ki a szakértői ellenértéket.


2015.06.03.

Értesítést kaptunk, hogy a független hajózási szakértő 2016.06.10.-én meg szemlét tartani a Vogue-ra. Írt Apu az Ügyvédnek, hogy szeretnénk, ha Ő is jelen lenne.

Apuval összeállítottuk, hogy mit fognak vinni a szemlére, így újra átnéztem a Rendőrségi szakértő szakértői jelentését, és 1-2 fontos dolgot kinyomtattam, és hozzá raktuk a rendőrségi helyszínelési fotókat.


2015.06.04.

Írt az Ügyvéd, hogy jelen lesz a szemlén.

Apu megküldte részére a tegnap összeállított anyagot, és néhány észrevételt írt még mellé.


2015.06.09.

- A Bírónő elfogadta a szakértő magyarázatát a szemléről, hogy azért volt kint, mert fel akarta mérni, hogy mit vállal el.
- Így holnap (2015.06.10.) 'független' szakértői szemle lesz a Vogue-n.

* És kiderül mennyire független még a szakértő. Vagy csak annyira, hogy most a Bíróság fizeti (általunk megfinanszírozott alapból).


2015.06.10.

Független szakértői szemlén a Szüleim és az Ügyvédünk volt jelen részünkről, és a szakértő hozott magával egy segédet.

Komoly beszélgetés kezdődött a Vogue, Szüleim és a Szakértő között, mivel továbbra sem tudott elszakadni a Vogue, a menekülési út elmélettől, és a Vogue szemlélete alapján ment végig a bejárás.
A bejárás közben kiderült, hogy hiába történt azóta szinte teljes átalakítás a hajó hátsó részén, a kikötőbakoknál a járda azóta sem lett szélesebb, és a kijutásnál továbbra is tolóajtó van, aminek a sínjében azóta is el lehet vágódni.
Viszont tán sikerült érthetővé tenni, a függetlennek már nehezen mondható hajózási szakértőnek, hogy mi a helyzet, és miért kellett kijönnie.
Persze az is kiderült, hogy a Vogue-t ez a szakértő is ismeri a kezdetek óta, és figyelemmel kíséri a pályáját.
A szakértő egy idős férfi volt, és volt vele egy fiatal tanonc is. De hogy mit fognak összehozni, mint szakértői jelentés, az nagy kérdés mert:
- már a szakértői szemle előtt találkoztak a Vogue képviselőivel, és ismerjük mennyire manipulátor a Vogue tulajdonosa;
- a szemlén azt taglalták, mennyire sok energiát és pénzt fektetett a Vogue a hajó fejlesztésébe a kezdetek óta, és végigvették a menekülési útvonalakat.
De állítólag a szakértő sokat gondolkozik az esetről, amióta olvasta a megkapott anyagot.
Azért figyelmükbe ajánlottuk a rendőrségi helyszíni szemlén készült képeket, a rendőrségi szakértői jelentést, és hogy nézzék már meg, hogy hol volt a vendégtér a baleset idején (ami azóta sem változott, és vészhelyzet nem volt, amiért ki kellett volna menni a kikötőbakokhoz).

* Most jön az izgalom, hogy a Vogue befolyásolása ellenére (mert hogy megkörnyékezte az szinte biztos) korrekt jelentést adjon a Szakértő.


2015.08.05.

Apu írt az Ügyvédnek, mert hamarosan tárgyalás.


2015.08.06.

Ügyvéd írt: megküldte a szakértői jelentést, amiből néhány oldal hiányzik.
Jeleztük az oldalhiányt az Ügyvédnek, és várjuk a többi oldalt.


2015.08.10.

Az Ügyvédtől megkaptuk a hiányzó oldalakat.
Megtudtuk pluszban, hogy a 2015.08.21.-én kezdődik a törvénykezési szünet, ameddig készen kell lennünk a véleményezéssel.

* Az Ügyvéd már átnézte, és nincs jó véleménnyel róla, mert a szakértű túllépte a hatáskörét, és igazán nem is azt csinálta, amiért egy vagyonért megbízta a bíróság.


2015.08.12.

A szakértői jelentést átnéztük, és pocsék egy mű: legalább le van írva, hogy elzárt terület.


2015.08.13.

Megírtuk az Ügyvédnek az elemzésünket a szakértői véleményről.


2015.08.17.

Megkaptuk az Ügyvédtől a szakértői véleményről az előzetes választervezetét és észrevételeit.


2015.08.25.

Megkaptuk az Ügyvédtől a végleges verziót, amit át is néztünk, és jóvá is hagytunk, mert jól sikerült.

* Újra a Bírónőben bízhatunk, mert mi összeállítottuk ami alapján tiszta képe lehet a helyzetről, és döntést tudna hozni.


2015.08.31.

Megkaptuk az Ügyvédtől a Vogue válaszát, észrevételeit.


2015.09.09. - Polgári per -

VII. tárgyalási nap:
Kiderült, hogy még a mai napig sem tudna levezényelni egy mentést a Vogue és ez a Bírónő számára is tiszta.


2015.10.26.

Megkaptuk az Ügyvédtől a Bíróság levelét.


2015.11.11. - Polgári per -

VIII. tárgyalási nap:

A mai tárgyaláson sajnos nem tudtam ott lenni, de Szüleim mondták, hogy annyi fejlemény volt, hogy még lesz két tárgyalási nap:
- behívják az utolsó szakértőt, mert nincs vele megelégedve a Vogue sem, és
- megbíz a Bíróság egy munkaügyi ellenőrt is a körülmények kivizsgálására.

A Bírónő úgy számol, hogy másodfokra fog menni a per.


2016.02.10. - Polgári per -

IX. tárgyalási nap:

Lehet a mai volt az utolsó érdemi tárgyalási nap az első fokú bíróságon.
Mivel ma kiderült, hogy az NKH határozatait és eljárási módját, a szakértő egyedien értelmezi: a vendégektől elzárt terület, az még vendégek részére szabadon bejárható. Attól még hogy nem bontotta fel a tiltást a közlekedési hatóság, a Vogue ügyvédjével nagy egyetértésben eldöntötték, hogy nincs tiltás, amíg nem erősíti meg a tiltását.
Viszont hogy érezhető legyen a független szakértő szakmaisága és függetlensége, a szakértő az előadásának az elején állította, hogy egy hatósági tiltás addig áll fenn, amíg azt a hatóság meg nem szünteti. A tárgyalás végére már a Bírónő számára is ellentmondásokat tartalmazott a szakértő előadása, de ettől még semminek nem lett következménye.
A szakértő elmondta többször, hogy a baleset körülményeinek megismerése óta:
- több hajón is megnézte, hogy van kialakítva a vendégek részére megnyitott területek;
- bevásárló központokban, hogy vannak kialakítva a menekülési útvonalak.
Aztán elmondta azt is, hogy a menekülési útvonal a felső teraszról vezetett a part felőli oldalon a kijárat felé. De még is azt mondta, hogy ki lehetett oda menni a menekülési útvonallal ellentétes irányból, még akkor is ha nem volt vészhelyzet.

Lehet a következő tárgyalási napon már megszületik az elsőfokú ítélet.

Viszont eljutottak addig, hogy megtettem életem első Bírósági felszólalását, mert úgy éreztem össze kell Nekik rakni a helyzetet, mert már ott tartott a Vogue ügyvédje, hogy nem tudja, hogy lehet a kikötőbaknál kiesni, és hogy nem tud semmit, hogy történt, de még is vélekedett, és szakértő szakmailag sem tudja kezelni a vendégektől elzárt területen kijelölt menekülési útvonal használhatóságát, mert nem talált rá semmi meghatározást, de még is eldöntötte, hogy ki lehetett oda menni, de szabályt nem talált rá. Viszont utána már nem nagyon ködösítettek, és nem is nagyon akarták maszatolni a történetet.
Apu már több tárgyalás óta felszólal az ügyvéd mellett, mert kell az Ügyvédünk részére az erősítés.

A következő tárgyalási napon, ami 2015.03.23.-án lesz, végre valamilyen döntés születik.


2016.03.10.

Megkaptuk az Ügyvéd záró beszédének a tervezetét.

Ami egészen jól sikerült. Mintha újra átolvasta volna az összes iratot, ami eddig született a balesettel kapcsolatban, és kiértékelte, a fő összefüggéseket összerakta.
Vissza is jeleztünk az Ügyvédnek, hogy jó lett.


...


2016.10.24.

Ma megtudtuk, hogy két héttel a tárgyalás előtt még beadott a Vogue egy 7 oldalas beadványt, a Bíróságnak.

Csak tudnám, meddig mehet el a védőügyvéd, az igazságszolgáltatás megtévesztésében.
Mert a Vogue írásaiban azt látom, mintha bármeddig.

Holnap megtudjuk, hogy a Vogue mennyire tudta befolyásolni Bírót, és mire jutott zavart keltő írásaival másodfokon.

* Most azzal álltak elő, hogy eddig miért nem hoztuk fel, hogy a matróz nem volt a hajón, és mivel a tanúik a nyomozati szakaszban utalásokat tettek, hogy a hajón volt, így a hajón volt. Bár azt is megírták, hogy a nyomozati szakaszban csak arra a kérdésekre válaszoltak a tanúk amit a nyomozók kérdeztek, és mivel konkrét kérdés erre nem irányult, így mi miért nem kérdeztük meg, hisz volt rá lehetőségünk.
Erre csak néhány apró megjegyzésem lenne csak:
- megkérdeztük, csak kitérő választ adtak, arra hogy hol volt a matróz, csak annyit mondtak, hogy mivel a hajón lakott így ott a szálláshelyén;
- ha a lakhelyén volt, miközben szolgálatban is volt, akkor miért nem jött le a harangra, a csengetésre, a telefonra, miért kellett érte felmenni;
- amikor felment érte az ügyvezető, akkor miért nem arról volt szó, hogy együtt jöttek le;
- és miért addigra jött le, vagy került elő a matróz, ha a hajón volt, mire a biztonsági őr már jött vissza a partról, és közben senki nem látta;
- miért cselekedett mindenki egyedi elhatározásából, szervezetlenül.
Most azzal álltak még elő, hogy nem lett meghatározva, hogy a kikötőbak előtt, közben, után volta baleset.
Erre csak annyi, hogy Bea konkrétan meghatározta, hogy a két bak között kellett történnie, mert Ő mikor elhagyta a 2. bakot hallotta a csattanást.
Most azzal álltak még elő, hogy nem lett megnézve, hogy Dóri és az ír srác meddig láthatott vissza, mert állították, hogy nem látták a balesetet.
Erre csak annyi, hogy az előző beadványukban azt adták elő, hogy a biztonsági kamerájuk a kanyarig lát.

...


2017.04.03.

Az Ügyvéd írt, hogy megkezdődött a végrehajtás a Vogure-nál.


2017.04.10.

Az Ügyvéd újra ír (ilyen sűrűn nem szokott, nem tudom mi lelte): a Vogue a Kúriához fordult.

Vogue beadványa tömören: azért vonja vissza a Kúria az ítéletet, mert ha teljesíti, akkor tönkremegy.

* Ez aztán az elmés megközelítés, hogy arra hivatkozik, hogy tönkremegy, ha kifizeti az kártérítést. Ő miatta elvesztettük Zolit, de Ő azzal jön, hogy eme tettéért Ő nem akarja vállalni a felelősséget, mert akkor tönkre megy. Szerintem meg megérdemelné, és pont ez a célom, hogy tönkremenjen, mert ha nem lenne a szórakozóhelye, akkor még itt lenne a Bátyám.

2017.04.21.

Az Ügyvéd ma arról írt (kezdem megszokni, hogy hetente jön egy levél Tőle), hogy lefoglaltak egy Audi A4-est, és hogy állítólag más ingóság nincs, de a hajóra is megkértük a védettséget, nehogy átjátsszák.

2017.04.25.

Az Ügyvéd újra írt (ez már meglepően sűrű).

2017.05.02.

Az Ügyvéd megküldte az ellenkérelem tervezetét.

2017.05.12.

Az Ügyvéd jelezte, hogy eljárási költséget újra utalnunk kell.

2017.05.13.

Az Ügyvéd által jelzett eljárási költség hétfőre megérkezik.

2017.06.09.

A kormányhivatal jelezte, hogy a Vogue hajóra végrehajtási jogot jegyzett be a végrehajtó.

2017.06.14.

Kaptunk egy végzést, hogy a Vogue hajóra bejegyezték a tulajdoni lap védelmet, így nem adhatják el.

2017.07.18.

Ügyvéd írt, hogy a Kúria, a Vogue jogorvoslati kérelem indítványát elutasította.

2017.07.19.

A Kormányhivatal értesített minket, hogy a Vogue tulajdoni lapjára történő bejegyeztetésünket visszavonta.

* Egyik nap bejegyezte a másik nap ugyan az az ügyintéző visszavonta.

2017.09.21.

Az Ügyvéd írt, hogy a Vogue fokozatosan de teljesíti az ítéletet.

Kaptunk egy postai értesítőt (pedig volt itthon valaki), hogy levelet kaptunk a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumból.

* Nem tudom milyen ügyünk van folyamatban a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, mert csak egy eljárás van folyamatban a Voguer tulajdoni lapjával kapcsolatban a Kormányhivatalnál.

2017.09.22.

Elhoztuk a levelet a postáról, és a Kormányhivatalnál folyamatban lévő Vogue tulajdoni lapi bejegyzés körül kialakult ellentétes döntést tisztázta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Ami abból alakult ki, hogy a bejegyeztette a végrehajtó a tulajdoni lapra a védelmet, aminek visszavonását kérvényezte a Vogue, amit jóváhagyott a Hajózási hatóság. A jelenlegi helyzet állását az Ügyvéd tisztázza.

* A határozatok és a kérelmek, majd a visszavonó határozatban lévő dátum alapján arra jutottam, mintha a mi bejegyzési kérelmünket hagyta volna jóvá a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. De ezt fogja tisztázni az Ügyvéd, hogy valóban ez-e az állás.

2017.09.25.

Az Ügyvéd értesített minket, hogy számunkra kedvező végzést hozott a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

2017.10.19.

Az Ügyvéd értesített minket, hogy árverezik a Vogue autóját.

2017.11.21.

Az Ügyvéd írt, hogy a Vogue teljesítette hirtelen az ítélet jelentős részét.

2017.12.05.

Az Ügyvéd értesített minket, hogy teljesítette a Vogue az ítéletet.


2018.02.07.

Ma megtudtuk, hogy perújrafelvételi kérelmet (perújítási kérelem) nyújtott be a Vogue.

* Ha ezt befogadják, miután másod fokon annyira összerakták, hogy tettük és a halálos baleset között ok okozati összefüggés van, és hogy annyira nem nyújtottak segítséget, hogy az már szóra sem érdemes, az már felért volna egy büntető perbeli ítélettel is, és a Kúria is jóváhagyta, akkor kezdődik minden elölről és ötletem sincs hol lesz a vége.
De csak azért ennyire merészek, és önelégültek, mert el tudták valahogy érni, amit lehet jobb nem tudni, de még a végén erre is fény fog derülni, hogy az ügyészség végig aludja a büntető pert, és a bíró olyan ítélettel zárja a büntető eljárást, ami csak zárásra volt jó, de köze nem volt a balesethez. És még a végén kiderül valójában hol volt a matróz, és miért semmisítették meg a biztonsági kamera felvételét.
Lehet ez a való világ és a jogrendszer közötti különbség: ha nem jogi alapon játssza le valaki a sérelmeit, akkor az hamar lezárul, de ha jogilag, akkor annak a vége beláthatatlan.
Szóval lehet folytatódik a pereskedés egy másik felállásban. Már szinte minden jogi szintet, és formát átéltünk ebben az ügyben, és még nincs vége.

.... Folytatás ....

Módosítás dátuma: 2019. február 10. vasárnap, 22:06